KÉT NAP MÚLVA edzőtáborozni indul Ausztriába az FC Fehérvár, addig meg kell találni a szakmai munka felelősét
Visszalépés lenne a hazai edző
NAGY KÉRDÉS, HOGY A MEGHIÚSULT MATTHÄUS-FÉLE SZERZŐDÉS UTÁN A VEZETŐK KITARTANAK-E A KÜLFÖLDI SZAKEMBER IGAZOLÁSA MELLETT, VAGY MEGGONDOLJÁK MAGUKAT, ÉS MÉGIS ITTHONRÓL VÁLASZTANAK
Szerdán ausztriai edzőtáborba utazik az FC Fehérvár, ám nem biztos, hogy addigra lesz edzője a csapatnak. A Lothar Matthäus-féle szerződés meghiúsulása után nagy kérdés, hogy sikerül-e hasonlóan márkás szakembert igazolni a kispadra, vagy maradnak a Fehérváron korábban nem kifejezetten dicsért magyarok.
A fehérvári honlap szerint több mint egy hete, június 20-án kellett volna Lothar Matthäusnak munkába állnia, ám szombatra kiderült, a német edző nem lesz az NB I legfőbb píárszakembere. Hogy ki a hunyó, arról megoszlanak a vélemények: az internetes hozzászólók nagyjából fele-fele arányban hibáztatják Lothar Matthäust (megjegyzendő, ilyen rosszul még sosem állt a népszerűségét tekintve a hajdan imádott kapitány) és a mérhetetlenül naiv, mások szerint mérhetetlenül dilettáns fehérvári vezetőket. Annyi bizonyos, hogy a német közegnek jár a kalapemelés, hazájában Lothar Matthäus viccből sem nagyon kerül a kispadra esélyes jelöltek közé. Ez nyilván nem véletlen, arrafelé a jelek szerint nem bíznak benne, talán azért, mert túl nagyot lehet vele bukni. A Fehérvár már pontosan tudja, mekkorát. Igaz, a részvétnyilvánítással várjunk, mert a vezetők csak azt kapták, amit megérdemeltek. Ha a magyar edzőképzés atyjának tartott sportigazgató, Mezey György képes volt a nevét adni egy külföldi leigazolásához (akár az ő ötlete volt, akár belekényszerítették), egy jól fizető pozíciót elvéve a végtére is általa iskolapadba citált, képesítésükre igencsak sok pénzt költő magyar trénerektől, az természetesen sok szakmabeli zsebében kipattintotta azt a bizonyos bicskát. De ez még csak a kezdet volt: a magyar edzők utóbb versenyt röhögtek azon, hogy Varga Istvánnak kellett a szükséghelyzetben felkészítenie a Fehérvárt, akit egy hónappal korábban éppenséggel eltanácsoltak az első csapat közeléből. Aztán a Matthäus-saga kapcsán sikerült olyan nyilatkozatot kiadni, amely semmitmondásával kétségkívül elegáns, ugyanakkor szimplán hülyének néz mindenkit, elsősorban valamennyi fehérvári játékost és szurkolót. Az pedig szinte már mellékes, de a komédiát jól tükrözi, hogy amikor a meghiúsult szerződés hátteréről Berzi Sándor ügyvezetőnél érdeklődött kollégánk, válasz gyanánt egyre csak annyit kapott, hogy „snitt, snitt, snitt” – a sportvezető dicséretére váljék, legalább nem másik egytagú szót használt.
Na, de ez már a múlt – mit hozhat a jövő?
Bármily furcsa, igencsak megcsappant reputációja megőrzése érdekében Mezey György és stábja most már nem tehet mást, mint hogy gyorsan előhúz egy ismert külföldi edzőt (még az is megbocsátható, ha nem celeb, hanem csupán valódi edző lesz). Egy, a korábbi sportigazgatói nyilatkozat szerint lesajnált – a közönség és a sajtó által is előszeretettel bántott – magyar szakvezetőt szerződtetni nyilvánvalóan óriási visszalépés lenne, a névtelen külföldi érkezése pedig a ló és szamár esetére hajazna. Úgy tudjuk, így gondolkodnak a fehérváriak is, s maradnának az ismert légiós szakvezetőnél.
Az igazi csapdahelyzet azonban az, hogy mikorra találják meg ezt az új szakembert. A felkészülés javában folyik, nyilván nem lenne szerencsés egy vagy két újabb hetet elvesztegetni, pláne, hogy szerdától ausztriai edzőtábor szerepel a programban. Varga István ugyan már az NB II-es csapatért felel, de biztos reaktiválható, ha nincs más, mert roppant kínosan nézne ki, ha éppen Fehérvárott nem lenne precíz a szakmai munka – valaki tán még azt feltételezné, hogy egy NB I-es csapatnál az edzőképzés atyja szerint nem fontos az edző. Másfelől pedig ugyancsak furcsa lenne hétfőn vagy kedden bemutatni a matthäusi feladat örökösét, mert a nagy gyorsaság láttán még úgy tetszene, hogy a klubvezetők a szerintük biztosan érkező Lothart megkerülve mégiscsak tárgyaltak más jelöltekkel is.
Akár így lesz, akár úgy, izgalmas napok elé néznek a fehérváriak, akik a jelek szerint nagy csatát vívnak a Diósgyőrrel, hogy melyik együttes találja meg utolsó előttinek az edzőjét. Igaz, a Fehérvár javára szól, hogy ott legalább keresik. |