Tabella
 
1. Vasas 13  29
2. Honvéd
13
 26
3. Kecskemét 13  23
4. Mezőkövesd 13  23
5. Csákvár 13  23
6. Szeged 13  22
7. Karcag 13  22
8. Tiszakécske 13  18
9. BVSC 13
 14

10.

Kozármisleny 13  14
11. Ajka 13  13

12.

VIDEOTON

13

 13

13. Soroksár 12  12
14. Szentlőrinc 13  11
15. Békéscsaba 13  11
16. Budafok 12  9
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Hazai fölény a ZTE ellenében
A Zalegerszeg csapata ellen hagyományosan sikerrel szerepel a Vidi hazai pályán. A legutóbbi hat mérkőzésen két döntetlen mellett négy győzelmet szereztünk, a gólarány pedig 13-5. Ellenfelünk az átigazolási szezonban megszerezte többek között Waltner Róbertet, Sorin Botist és Ferenczi Istvánt is. Simon Antal vezetőedző várhatóan a Varga - Kocsárdi, Sebők, Botis, Kónya - Nagy, Molnár, Ljubojevics - Waltner, Ferenczi, Sebők összetételű együttest szerepelteti a Sóstói stadionban hétfő este. 
tovább »
2006. 07. 30
 
Augusztus 10-én az UEFA kupa második selejtező körében a svájci Grasshoppers együttese lesz a Vidi vendége. A "szöcskék" az Intertoto kupában indultak idén, azonban győzelmeiknek köszönhetően, ráadásul kiemeltként kerültek az UEFA kupa mezőnyébe. Internetes honlapjuk elérési címe: www.gcz.ch.
tovább »
2006. 07. 30
 
Bérletek és jegyek elővételben
Már megvásárolhatók az őszi idényre szóló bérletek, illetve a hétfői mérkőzésre belépésre jogosító jegyek. A bérleteket csak ma és hétfőn lehet beszerezni a Sóstói stadionban, ma 14 óráig, hétfőn pedig 15 és 19 óra között. Az elővételi jegyvásárlásra a stadionban és az Alba Pláza Kuti Sport üzletében, valamint a Gyümölcsvár Bt éjjel-nappali élelmiszer üzletében (Prohászka u. 67. szám alatt) van lehetőség. Az előbbiben 9 és 18 óra között, míg az utóbbiban értelemszerűen éjjel nappal, egészen a meccs megkezdésének időpontjáig.
tovább »
2006. 07. 29
 
Hétfőn este 20 órakor megkezdődik az FC Fehérvár számára is a 2006/07-es bajnoki év. Az első mérkőzésen hazai pályán fogadjuk a ZTE csapatát, amely a nyári időszakban több poszton is változtatott játékoskeretén. A Vidi hosszú utazáson és egy sikerrel megvívott UEFA kupa mérkőzésen van túl, de ennek ellenére ma délelőtt edzést tartott Csertői Aurél és ki is jelölte a hétfőn pályára lépő kezdő tizenegyet.
tovább »
2006. 07. 29
 
18 órai végeláthatatlan utazást követően, délután fél hatkor megérkezett a Vidi együttese Magyarországra. A repülőtéren kislétszámú, de annál lelkesebb szurkolói csoport fogadta őket, de ott volt az érkezésnél a Duna Televízió kamerája is. A játékosok jóleső érzéssel konstatálták, hogy végre hazai földre léphetnek, bár iszonyú fáradtak voltak. Holnap délelőtt 10 órakor azonban már újabb edzés következik. A vezetőedző és a kapus interjút is adott honlapunknak. További képek a médiatárban.
tovább »
2006. 07. 28
 
Sorsoltak az UEFA kupában
A svájci Nyonban megtartott sorsolás szerint, az FC Fehérvár második selejtezőkörbeli ellenfele az UEFA kupában a Grasshoppers csapata lett. Az első mérkőzés augusztus 10-én Székesfehérváron, a visszavágó pedig augusztus 24-én Svájcban kerül megrendezésre. Az idegenbeli mérkőzésre történő utazással kapcsolatban a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület hamarosan tájékoztatni fogja a szurkolókat.
tovább »
2006. 07. 28
 
A lehetséges ellenfelek listája
Az UEFA elkészítette a besorolásokat a mai sorsolást megelőzően. Az FC Fehérvár ellenfele a következő csapatok közül kerülhet ki másfél óra múlva: FC Basel, Slavia Praha, Grasshoppers, FC Artmedia, Chornomorets Odesa, FC Sion.
tovább »
2006. 07. 28
 
Kaphatók a bérletek
Mára minden akadály elhárult a kártyás bérletek megvásárlása elől, hiszen az elkészítéshez szükséges nyomtató megérkezett. A névre szóló bérleteket ma délután 15 órától 19 óráig, illetve holnap 10 órától, valamint az első hazai bajnoki mérkőzés előtt lehet megvásárolni. Az árakat olvasóink a bal oldali menüsorban találják.
tovább »
2006. 07. 28
 
Később érkezik a csapat
Amszterdamból érkezett a hír, miszerint az FC Fehérvár együttesét szállító gép két órával később indul el, így a várható budapesti érkezés 16:30 órakor lesz.
tovább »
2006. 07. 28
 
Útban hazafelé a csapat
A továbbjutás kiharcolását követően az FC Fehérvár játékosai azonnal szállodájukba siettek, majd gyorsan pihenőre tértek, hiszen korán kellett kelniük a hazautazás miatt. Helyi idő szerint 07,15-kor (itteni idő szerint 03,15) szállt fel velük a gép, hogy majd 10,40-kor megérkezzen Amszterdamba. A holland városból 12,50-kor lesz továbbindulás Budapestre, ahová 14,50-kor érkezik majd meg a repülőgép. Onnan aztán autóbusszal utazik tovább a csapat a Sóstói stadionba.
tovább »
2006. 07. 28