Tabella
 
1. Soroksár 3 7
2. Gyirmót
3
7
3. VIDEOTON 3 6
4. Kazincbarcika 3 5
5. Tiszakécske 3 5
6. Ajka 2 4
7. Szentlőrinc 2 4
8. Kecskemét 3 4
9. Nagykanizsa 3
3

10.

Csákvár 3 3
11. DVTK 2 3

12.

Karcag

3

3

13. Szeged 2 1
14. BVSC 2 1
15. Mezőkövesd 2 0
16. Kozármisleny 3 0
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Videoton - Honvéd 2-0
Emberhátrányban is legyőztük a kispestieket a Ligakupában 
 
 A Ligakupa középdöntőjének második fordulójában a Budapest Honvéd csapatát fogadtuk.
 
Hála az időjárásnak, a Sóstói Stadion centerpályáján mérkőzhettek a felek.
Milanovic az első félórát követően, -néhány percen belül- kétszer is sárga lapot érően szabálytalankodott, így mehetett is zuhanyozni. Azonban az emberhátrány ellenére sem tudtak a fekete-fehérben játszó kispestiek jelentős fölényt kiharcolni, sőt közvetlenül a félidő lefújása előtt, Horváth Gábor fejesével megszereztük a vezetést. 1-0
A második félidőben ismét hazai akcióknak tapsolhatott a közönség, majd a 75. percben Sándor György buktatását követő jogos büntetőt a sértett vágta a kapuba. 2-0
Az eredmény már nem változott és az egy órán keresztül emberhátrányban játszó csapatunk megérdemelten szerezte meg a 3 pontot a Ligakupa A-csoportjában!
 
Videoton: Sebők - Lázár, Milanovic, Horváth G., Elek - Polonkai (Szakály D.), Sándor, Farkas, Nagy D. (Radovic) - Sitku (Lencse) , Alves (Nikolic)
Honvéd: Németh G. - Takács (Jancsuk) , Debreceni, Botis, Gohér - Coira (Nagy Z.), Macko , Akassou (Horváth A.) , Diego - Abraham (Szili) ,Abass (Vaccaro)

G.: Horváth G., Sándor (11-esből)
 
A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. DVSC-TEVA  2 1 1   7–3  4
2. Videoton  2 1
 
1   4–2  4
3. Bp. Honvéd  2   1 1 1–3  1
4. Nyíregyháza  2   1 1 2–6  1
 
A csoport másik mérkőzésén : DVSC - Nyíregyháza 5-1
 
K.K.
2010.02.23. 16:58
 
Vissza    Nyomtatás