Tabella
 
1. Honvéd 16  35
2. Kecskemét
16
 30
3. Vasas 16  30
4. Mezőkövesd 16  28
5. Csákvár 16  28
6. Karcag 16  24
7. Szeged 16  23
8. Kozármisleny 16  21
9. Tiszakécske 16
 20

10.

Ajka 16  19
11. BVSC 16  17

12.

Szentlőrinc

16

 16

13. VIDEOTON 16  15
14. Békéscsaba 16  15
15. Budafok 16  14
16. Soroksár 16  13
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Videoton FC - Szolnok 3-1 (0-1)
A második félidőben fordítottuk meg a mérkőzést 
 
 A vendégek Alex büntetője révén szereztek vezetést az első félidő végén, amelyet Lipták Zoltán rögtön a fordulás után kiegyenlített. Nem sokkal később Sándor György szerencsés lövésével már vezetett a hazai csapat, a végeredményt pedig André Alves állította be, szintén tizenegyesből.
 
 
Az első percekben egy-két veszélyes elfutással próbálkoztak a csapatok, de a befejezések rendre pontatlanok voltak. Először Nemanja Nikolics szerezhetett volna gólt, de rosszul kezelte le a labdát, majd Elek Ákos fejelt nem sokkal kapu mellé egy szabadrúgást. A Videoton ugyan mezőnyfölénybe került, de sem Sándor György, sem pedig Nikolics nem tudta értékesíteni ziccerét, mert vagy mellé gurítottak vagy Kövesfalvi István védett bravúrral.

Aztán a 40. percben büntetőhöz jutott a Szolnok, mert Igor Pisanjukot a tizenhatoson belül akasztotta Hidvégi Sándor. A tizenegyest a brazil Alex higgadtan a jobb alsó sarokba lőtte.0–1 A Videoton a szünet előtt egyenlíthetett volna, de Nikolics újabb ziccerét a vendégek rutinos kapusa ismét nagy bravúrral hárította.

A második játékrész elején Mezey György csapata a kapujához szögezte a Szolnokot, amelynek az 53. percben meg is lett az eredménye.

A csereként beállt Dusan Vasziljevics bal oldali beadására Lipták Zoltán emelkedett a legmagasabbra, és 10 méterről a jobb alsó sarokba bólintott. 1–1

A gól megfogta Vágó Attila csapatát, amely alig tudott átlépni saját térfelén. A folyamatos hazai nyomást Fortuna is segítette, ugyanis a 64. percben Sándor egy lekezelt labdát 32 méterről kapura lőtt, amely Milén megpattanva becsapta Kövesfalvit és a kapu jobb oldalába vágódott. 2–1

A Vidi tovább folytatta remeklését, sőt újabb gólt is szerzett. A 77. percben a csereként beállt Gosztonyi Andrást buktatta a tizenhatoson belül Mile, így a védő idő előtt mehetett zuhanyozni, a labda mögé pedig André Alves. A brazil támadó higgadtan lőtt a bal alsó sarokba. 3–1

A hátralévő időben visszább vett a tempóból a hazai csapat, így maradt a 3–1-es, végül magabiztos piros-kék siker. A Videoton győzelmével feljött a harmadik helyre, míg a Szolnok sorozatban negyedik meccsén maradt nyeretlen.

 
 
Forrás:nso.hu
2010.09.12. 23:58
 
Vissza    Nyomtatás