Tabella
 
1. Honvéd 16  35
2. Kecskemét
16
 30
3. Vasas 16  30
4. Mezőkövesd 16  28
5. Csákvár 16  28
6. Karcag 16  24
7. Szeged 16  23
8. Kozármisleny 16  21
9. Tiszakécske 16
 20

10.

Ajka 16  19
11. BVSC 16  17

12.

Szentlőrinc

16

 16

13. VIDEOTON 16  15
14. Békéscsaba 16  15
15. Budafok 16  14
16. Soroksár 16  13
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Újbarok - VBKE 1-4
Idegenben nyertünk a Megyei 3. osztály mérkőzésén 
 
 Rövid időn belül másodszor kellett a Videoton FC mérkőzése elől kitérnünk, hiszen közel egyidőben kezdődött volna az újbaroki vendégjátékunk a Nyíregyháza fehérvári vendégszereplésével.
Szerencsénk volt, ugyanis a vendéglátó csapatunk szinte azonnal belement a kezdési időpont 13:30-ra való módosításába. Ezúton is köszönjük nekik!
A pályán már nem voltunk ennyire "kedvesek", ugyanis nemsokkal a kezdést követően Nagy Viktor szögletből csavart a hosszú felsőbe érintés nélkül. Ezzel nem kicsit zavartuk össze az ellenfelünket, akik nem is találták az első félórában önmagukat. A kezdeti lendületünkből még Kovács G. és Szebek D. is betalált, ezzel már 3-0 arányban vezettünk bő félórával a kezdést követően. Az újbaroki játékosok ekkor kezdtek magukhoz térni, mi pedig picit visszaálltunk, minek következtében még a szünet előtt szépíteni tudtak.
A második félidőben leginkább mezőnyjáték folyt és a küzdelem dominált, néha egy-egy csúnyább belépővel a hazaiak részéről, akik 4 sárgát , majd a 70. percben egy újabb sárga miatt egy pirosat is kaptak. A játékvezető -talán kompenzálás címén- azonban rendkívül kérdéses büntetőt ítélt a hazaiaknak, egy állítólagos kezezés miatt, de a sors igazságot szolgáltatott és nem sikerült értékesíteniük. A hajrában Kovács G. megduplázta a találatai számát, a büntetőterület oldalvonalától mesterien lőtte ki a hosszú felsőt, ezzel ki is alakult az 1-4 -es végeredmény.
Hosszú idő után sikerült idegenben nyernünk , ezért is megérdemel minden dícséretet a csapat. 
 
A jövő héten azt az Agárdot fogadjuk, amely csapat magasan kiemelkedik ebből a mezőnyből, hiszen a jelenleg 3. helyezett csapatot ebben a fordulóban 10-0-ra verték és sorai között tudhatja többek között a fehérvári szurkolók által sem ismeretlen Kriston Attilát is. Az eddig lejátszott 5 tavaszi forduló során 36 gólt szereztek, míg mi az egész bajnokság alatt összesen 21-et. 
Megpróbáljuk nagyon megnehezíteni a dolgukat!
 
Hajrá Vidi! Hajrá VBKE!
2010.04.12. 12:40
 
Vissza    Nyomtatás