Szoros meccseken, felemás siker Bodajkon!
Nehéz mérkőzéseken vannak túl a VBKE csapatai
 
 
Bodajk ifi - VBKE ifi 3-4 (0-2)
 
Elsőnek ifistáink léptek pályára a mai napon. Az erős szél eléggé nehézzé tette a mérkőzést mindkét fél számára. Első félidőben kicsit elaludt a csapatunk, ám szerencsénknek és remek helyzetkihasználásunknak köszönhetően két gólos előnyre tettünk szert. A második félidőben szépiteni tudott a hazai csapat, így kemény perceket éltünk át, azonban ezt követően újabb gólokat sikerült szereznünk, így az utolsó tíz percnek megnyutató 3 gólos előnnyel indultunk neki. Sajnos túlságosan is megnyugodtunk és erre majdnem ráfáztunk, de ennek ellenére előnyünkből sikerült megtartanunk egy gólt a mérkőzés lefújásáig.
Jó iramú mérkőzésen az egyik bajnokaspiráns ellen nyertünk, ez az idegenbeli győzelem pedig később még sokat érhet.
Szép volt fiúk! Küzdeni akarásból jeles jár mindenkinek!
 
Összeállítás:        
Rétfalvi Péter  -  Magyar Bálint, Penczer Zsolt, Boros László, László Roland ((Balonyi Áron,(Elek Gergő)) - Lévai Dávid, Rehova Péter, Bodó Gábor - Nagy László (Azari Róbert), Varga Zsolt, Klein Norbert (Joó Gergő)
 
Gólszerzők:  Bodó Gábor (3)
                   Nagy László
 
szerző : Rétfalvi Péter
 
 
Bodajk - VBKE 2-0 (0-0)
 
 
A felnőtt keret később, és autókkal indult útnak, ez azért számított igazán szerencsés megoldásnak, mert az öltöző és a pálya között 3 kilóméter a távolság. Ilyenkor nincs mit tenni, a karaván megáll a pálya mellett, nézzük picit a "feltörekvő nemzedék" játékát, majd amikor szorít már az idő, a kispadról elkért öltözőkulccsal indulhatunk is Bodajk másik végébe. A csapatkihirdetést és beöltözést követően, pedig "teljes harci díszben" irány a mérkőzés helyszínéül szolgáló pálya.
 
Az első játékrészben, a sors szeszélye folytán, minket támogatott az erősen fújó szél, azonban ezt nem sikerült kihasználnunk. Férfias küzdelem folyt a pályán és senki nem gondolta volna, hogy a két fél között 22 pont különbség volt a mérkőzés előtt. Remekül megszerveztük a játékunkat és a félidőben gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre (a kispadok előterébe) a csapatok.
 
 
A második játékrészre megerősödött a szél, ugyanakkor a nap is meredekebben sütött, sajnos ez jócskán közrejátszott abban, hogy egy remekül eltalált szabadrúgás a hálónkban kössön ki rögtön a térfélcserét követően. Mire megszoktuk a megváltozott körülényeket egy újabb találatot jegyzett az ellenfél. Egy igen hosszú, a szél által megtámogatott szöktetést követően ismét a kapunkban táncolt a labda.
Kár volt ezért az első tíz percért, ha picit hamarabb reagálunk az időjárási körülmények változására, akár pontot is szerezhettünk volna. A bajnoki címre áhítozó ellenfelünk nem igazán tudott a játékban felénk kerekedni, lassú középső védőjüket többször is sikerült megzavarni, azonban a helyzetkihasználásunkon sokat kell még javítani.
 
A bodajki csapat megérdemelten győzött, kicsit több szerencsével az egyik pontot elcsíphettük volna.
 
 
Jövő héten a Magyaralmás csapatát fogadnánk, azonban a Videoton pont akkor szerepel Zalaegerszegen, így a mérkőzés halasztását fogjuk kérelmezni, ugyanis az ellenfelünk nem fogadta el két játékosának távolmaradása miatt az általunk javasolt a szombati időpontot.
 
Szerző, fotók : K.K.
2010.03.28. 18:35
 
Vissza    Nyomtatás