Tabella
 
1. Honvéd 16  35
2. Kecskemét
16
 30
3. Vasas 16  30
4. Mezőkövesd 16  28
5. Csákvár 16  28
6. Karcag 16  24
7. Szeged 16  23
8. Kozármisleny 16  21
9. Tiszakécske 16
 20

10.

Ajka 16  19
11. BVSC 16  17

12.

Szentlőrinc

16

 16

13. VIDEOTON 16  15
14. Békéscsaba 16  15
15. Budafok 16  14
16. Soroksár 16  13
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Szombaton Paksra utazunk
Edzőváltás után az atomvárosiak 
 
 Szombaton 15 órakor folytathatja a menetelését a bajnoki cím felé a Videoton. Az ellen a Paks ellen kellene bizonyítani, ahol a hét elején lemondott Gellei Imre vezetőedző. Helyét az eddigi pályaedző Kis Károly foglalta el a kispadon.A korábban a Vácnál és a Pécsi MFC-nél is dolgozó Kis pályaedzőként tevékenykedett Gellei mellett a Paksi FC-nél.
A Tolna megyei együttes tavasszal hét mérkőzésen mindössze három pontot gyűjtött és négy vereséget szenvedett, így az őszi 9. helyről a 14.-re csúszott vissza a Soproni Ligában.
Gelleitől ugyanakkor nem válik meg a Paks, megfigyelőként fog dolgozni a klubnál, illetve a fiatalok mellett kaphat szerepet.
 
Az újdosült vezetőedzővel a paksifc.hu készített riportot, ebből szemezgettünk:
Hogy látja a csapata helyzetét?
- Ugyan még nyolc mérkőzésünk van hátra a bajnokságból, de egyelőre csak a szombati meccsre koncentrálunk. Most egy olyan csapatot kell összeállítanom, amelyik egyrészt hisz abban, hogy a listavezető ellen eredményes lehet, másrészt meg is tudja oldani ezt a feladatot. Tehát nem elég hinni benne,... Az nagy lökést adna nekünk, ha a Fehérvár ellen jó eredményt érnénk el. ... amennyiben szervezettek leszünk, akkor mindenki ellen lesz ötven százalék esélyünk. Ha így lesz, akkor ezen a nyolc mérkőzésen kiharcolhatjuk azt, hogy teljesüljön a célkitűzésünk. Szeretnénk a tizennegyedik helyről minél hamarabb elmozdulni, mert lentről nehezebb játszani, mint középről. Bízom abban, hogy ez sikerülhet.
Milyen változásokat tervez?
- A felállási formánkon biztosan változtatok, persze ez azért ellenfél függő is lesz. Én rendszerben, szerkezetben gondolkodom, és azok a játékosok fognak játszani, akik az adott rendszerbe, szerkezetbe beleillenek. Illetve azok, akik egy-egy egyéni feladatot tudnak megoldani.
Ha pontokban számolunk, akkor mi a véleménye, mennyit kellene gyűjtenünk?
- Úgy gondolom, hogy ha a nyolc mérkőzésből tizenkét pontot tudunk szerezni, akkor az elég lenne a céljaink eléréséhez.
Az eddigi pályafutását tekintve, mi az, amire szívesen emlékszik, és mi az, amire nem?
- Másodosztályban voltam a Salgótarján edzője, ahol öt évet töltöttem. Szerettem ott lenni, nagy diadalokat értünk el. Magyar Kupában a legjobb négy közé kerültünk. Az akkor válogatott játékosokkal teli Újpest a Megyeri úton, csak nagyon nehezen tudott legyőzni bennünket. Akár döntőt is játszhattunk volna, és csak egy máig vitatott döntés miatt nem kerülhettünk föl az NB I-be. Voltam a Balassagyarmat edzője is szintén másodosztályban, illetve a Szolnoké is. Utóbbival az NB II-ben ezüstérmesek lettünk. Amire nem szívesen emlékszem az a váci fél év az NB I-ben. Ott olyan körülmények között kellett dolgozni, ami teljesen ellehetetlenítette a munkát. Fiatal edzőkén nem tudtam elviselni, hogy hónapokig nem kaptam fizetést, és a játékosok sem.
 
Tavaszi eredményeik:
 

Paks - ZTE 0 : 2

Nyíregyháza - Paks 1 : 1

Paks - Vasas 2 : 2

Paks - FTC 1 : 2

Kaposvár - Paks 1 : 1

Paks - MTK 0 : 2

DVSC - Paks 3 : 1 

 

Ezzel a leggyengébb mutatóval rendelkezik a tavaszi szezonban lejátszott mérkőzéseket figyelembe véve.

16. Paks    7     0 3 4      6 : 13  3 pont

 

Otthoni eredményeik alapján:

11. Paks   11     5 2 4     13 : 12  17 pont

 
 

 

 

Legutóbbi bajnoki eredményük:

Debrecen - Paks 3-1 (0-1)

 

Összeállítás:

Kovács A.- Vári(Mészáros, 82.), Szabó J., Éger, Völgyi - Fiola, Sipeki(B. Tóth B. 62.), Böde, Barta(Heffler 53.) - Nagy I., Tököli

 

A szombati, Paks elleni mérkőzésre csütörtöktől lehet megvásárolni a belépőket, 1200 Ft-os áron, az alábbi helyszíneken és időpontokban:

- Sóstói Stadion Főpénztár: csütörtök-péntek 15 és 18 óra között, szombaton 9 és 12 óra között

- Premier Jegyiroda: csütörtök 12-18 óra, péntek 9-18-ig.

- Club 1941: csütörtök-péntek 18 és 22 óra között

2010.04.15. 14:51
 
Vissza    Nyomtatás