NK Maribor - Videoton FC 2-0 (1-0) | |||
|
|||
Kétgólos vereséget szenvedett a Videoton az NK Maribor otthonában az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján. A magyar bajnoki ezüstérmes a 2–0-ra elveszített találkozót követően 1–3-as összesítéssel búcsúzott a további küzdelmektől.
Az első öt percben ismerkedtek egymással a csapatok, aztán a magyar csapat kezdeményezett többet a pályán. A Vidi helyzetet is kialakított: a 6. percben a jobb oldalról Gosztonyi András fejelhetett – nem sokkal a kapu jobb oldala mellé. Sajnos azonban később kiderült, ez az egyetlen rövid szakasz volt a mérkőzésen, amikor a Vidi jobban játszott riválisánál.
Nem örülhettünk túl sokáig, a 10. perchez érve már a hazaiak játszottak veszélyesebben. Sőt! A Maribor már nagyon korán majdnem megszerezte a vezetést: Dejan Mezga végezhetett el 25 méterről szabadrúgást, de szerencsére „csak" a jobb oldali kapufa és a léc találkozását találta telibe.
A kezdeti egy-két lehetőség után mindkét oldalon stabilizálták hátsó alakzatukat a csapatok.
A 27. percben egy szerencsétlen belépő után lesérülő Polonkai Attilát le kellett cserélnie Mezey Györgynek, a középpályás helyére Bojan Djordjic állt be.
A 39. percben megszerezte a vezetést a Maribor: Josip Ilicic lekészítette a labdát a két védő közé beinduló Dalibor Volasnak, aki 14 méterről, középről egyből a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0
Az első félidő végén mindkét csapat (közép)távoli lövéssel szerezhetett volna gólt. Mezga 18 méterről fölé lőtt, majd nem sokkal később a másik oldalon Gosztonyi egy védő szorításában mellre vette a labdát, de remek lökete egy méterrel elkerülte a kaput. A kapott gól után nem került reménytelen helyzetben a Videoton, azt ugyanis már a mérkőzés előtt tudhattuk, hogy egy gólt mindenképpen szerezniük kell a fehérváriaknak – ez természetesen nem változott akkor sem, amikor a Maribor megszerezte a vezetést.
Hazai rohamokkal kezdődött a második játékrész, a lehetőségek ellenére azonban nem nőtt a Vidi hátránya. Az 51. percben Volas 19 méterről lőtt kapura, de Mladen Bozsovics hatalmas bravúrral mentett a kapu jobb oldala elől, majd nem sokkal később Ales Mertelj közeli lövése szállt jócskán a kapu fölé.
Sajnos a második félidő elején sokkal jobban játszott a hazai csapat, ebben az időszakban sokkal közelebb állt az újabb gólhoz, mint a magyar bajnoki ezüstérmes az első találatához.
Mégis akadt egy lehetősége a Videotonnak a 62. percben: Gosztonyi betört a jobb oldalról, lövését blokkolták, de a labda Djordjic elé került, aki 23 méterről lőtt, Marko Pridigar azonban bravúrral hárított.
Az utolsó negyedórában a vendégcsapatnak nagy hajrára lett volna szüksége, hogy ne ez legyen az utolsó bő 15 perce az európai kupaporondon ebben az évadban.
A 80. percben azonban egy jobb oldali szögletet követően Marcos Tavares kapura csúsztatott, Bozsovics elsőre védte a próbálkozást, mint ahogy megtette ezt lábbal (és hatalmas bravúrral) Volas ismétlésénél is. Az első gól szerzője elé azonban ismét visszapattant a labda, s a második próbálkozásra már nem hibázott a hazai csatár. 2–0
Az újabb találat végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését, az ugyanis borítékolható volt, hogy 10 perc alatt ezen a meccsen nem tud két gólt szerezni Mezey György csapata, a mester nem kockáztatott, nem volt harmadik csere. Így végül egy gólt sem szereztünk idegenben – a Maribor megérdemelten jutott tovább.
Forrás:nso.hu |
|||
2010.07.23. 22:25 | |||
Vissza | Nyomtatás |