Köszönünk mindent "Kisperás"! | |||
|
|||
A kisebbik "Perás" 2003. május 17-én lépett először pályára a Videoton színeiben.
Emlékeztetőül az akkori összecsapás képgalériája és krónikája (már akkor is jó hangulatban telt egy távoli túra):
Matók János az alábbi interjút készítette, amit változtatás nélkül teszünk közzé. (fmh.hu)
Régi álma vált valóra ifj. Horváth Gábornak, a Videoton FC négyszeres válogatott futballistájának: további pályafutását a holland élvonalban szereplő NAC Breda csapatában folytatja. A két klub vezetőinek a megállapodása értelmében, 2011 nyaráig kölcsönjátékosként szerepel a Bredában, s amennyiben olyan teljesítményt nyújt, új klubjának opciós joga lesz a végleges megvételére. Az 1985 július 4-én született - édesapja után - Kispera gyerekként a Vidi előkészítő csoportjában ismerkedett meg a labdarúgással, az akkor még aktív Fater miatt szinte minden napját a Sóstói Stadionban töltötte. A piros-kékeknél két rövid kitérőt leszámítva - Gázszer FC Focisuli és a Vasas - végig járta a szamárlétrát a korosztályos csapatokban, miként a magyar válogatottban is, összesen 54 mérkőzésen húzhatta magára a piros-fehér-zöld színű nemzeti mezt.
- Mondhatjuk, hogy az élete lehetősége a Breda? - Így igaz, hiszen már régóta szerettem volna kipróbálni magamat egy színvonalas európai bajnokságban. Tudomásom szerint a Breda már fél éve figyelt, az első, a belgiumi felnőtt válogatott mérkőzésemen is ott voltak a megfigyelői. Az érdeklődést most a tényszerű megvalósulás követte. Szeretném bebizonyítani, hogy jó futballista vagyok, és a csapat stabil játékosa szeretnék lenni. Nagyon remélem, hogy a holland bajnokság a hasznomra válik, s nem csak egy évre szól majd. Mezey Györgynek köszönhetően a legutóbbi egy évben szakmailag sokat fejlődtem, érettebb és komolyabb lettem, de egy sportoló ne legyen elégedett önmagával, s én is ezt tartottam szem előtt. Szeretnék kiteljesedni, még jobb futballista lenni, visszakerülni a válogatott keretébe, mert szívügyem a nemzeti csapat, a többi között ezért is megyek a holland bajnokságba - mondta az utazás előtt Horváth.
- Miként emlékszik vissza a Videotonban eltöltött hosszú időszakra? - Piros-kék vér folyik az ereimben, mindent a Vidinek köszönhetek, a gyermekkortól kezdve az NB I-ig. Nagyon szép éveket töltöttem el a klubnál. Amit csak lehet, itthon mindent elértem, Magyar Kupa és Ligakupa-győztes, aztán az év játékosa is voltam. Csak a bajnoki cím hiányzik, de az nagyon, ám így sem lehetek elégedetlen. Nagyon sokat köszönhetek a fehérvári közösségnek, a klub valamennyi alkalmazottjának, a szakmai stábnak, a csapattársaknak és a szurkolóknak is egyaránt. Rengeteget kaptam tőlük, de úgy érzem, hogy valamit talán én is adtam. De azt soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy a jövő nyáron máris visszatérek. De szeretnék még a Vidiben futballozni, hiszen itt élek a városban, és szeretem Székesfehérvárt. - Gyanítom, azért nem olyan keserű búcsúra számított, mint amilyen a vasárnapi debreceni rangadó volt... - Valóban, szebbre számítottam, de a mérkőzésszámunkra nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, és ezt nagyon sajnálom.De tudja, nekem az nagyon megható volt, amikora szurkolóink a nevemetskandálták többször is a lelátón. Azokat a pillanatokatsoha nem felejtem el. - Bredában, de Hollandiában sem lesz egyedül, hiszen több magyar játékos is ott futballozik. Fehér Csaba például a csapattársa lesz, vagy említhetjük Tóth Balázst, akivel a Vidiben együtt játszott.
- Való igaz, mindketten a segítségemre lehetnek, de ebben biztos is vagyok. Úgy vélem, hogy a kezdeti időszakban sem lesznek nyelvi nehézségeim Fehér Csabának köszönhetően, de egyébként is beszélek angolul. Persze, meg kell tanulnom a kinti nyelvet, de leginkább a szakmai kifejezéseket annak érdekében, hogy ne valljak kudarcot a pályán, az edzéseken és a mérkőzéseken Remélem, hogy a Venlo játékosától, Tóth Balázstól is nagyon sok hasznos tudnivalót és tanácsot kapok majd. De számomra az a legfontosabb dolog, hogy a párom és a kislányunk a lehető leghamarabb csatlakozik majd hozzám. Ennek megfelelően szeretnék a lehető legrövidebb időn belül találni egy megfelelő lakást.
Csak annyit lehet hozzátenni, hogy sok sikert és várunk vissza! |
|||
2010.09.01. 00:00 | |||
Vissza | Nyomtatás |