Futball-ünnep! | |||
|
|||
Futball-ünnep volt vasárnap este a Sóstói Stadionban! A kiváló játékosokból álló, BL főtábláján szereplő Debrecen csapata látogatott hozzánk. A mérkőzés előtt joggal bizakodtunk, hogy megdöntjük az idei nézőcsúcsúnkat, ami sikerült is, ugyanis több mint 4.000 Videoton szimpatizáns nézte a helyszínről a mérkőzést!
Sokan már a mérkőzés kezdete előtt fél órával a helyszínen voltak, mivel az RBD nagyszabású koreográfiával készült. Amikor kiérkeztek a csapatok a pályára, 2 szektorban is lengették a sok kis piros-kék zászlót, illetve az alsó sorok is piros-kék-re lettek varázsolva és egy örök szerelem drapéria is ki lett feszítve. Persze a hangerőre sem lehetett panasz. Köszönjük az RBD-nek!
A mérkőzés óriási volt, hajtós, küzdelmes, szép futball volt látható a Sóstói Stadion gyepén. Az első percekben Polekszic borzolta a kedélyeket, mivel Alves elől lehúzta a labdát, majd reklamált a játékvezetőnél és kirúgta a labdát, majd összeesett és ápolást kért... Ezek után, amint a montenegrói hálóőrnél volt a labda, füttyszó kísérte. Az első félidőben is a Vidi játszott mezőnyfölényben, de ekkor még nem tudta gólra váltani támadásait, tehát 0-0-val fordultak a csapatok.
A 2. félidő viszont nagyon jól kezdődött számunkra, ugyanis a 48. percben, jobb oldalról a 16-os sarkától Nagy Dániel ívelt be egy szabadrúgást, amit Lipták gyönyörűen fejelt el a hosszú sarokba, így 1-0-ra vezetett csapatunk. Illetve meg kell dicsérnünk a védelmünket is, ugyanis a BL előző fordulójában parádézó Coulibaly és Rudolf sem tudott mit kezdeni velünk. Majd elérkezett a 76. perc és egy gyönyörű akció végén a csereként beállt Polonkai talált a kapuba. Így megnyugtató előnye lett csapatunknak, főleg hogy a gól után Czvitkovics egy csúnya szabálytalanság után megkapta 2. sárga lapját és így emberelőnybe is kerültünk. A 83. percben a kaputól mintegy 30-35 méterre szabadrúgást kapott csapatunk, és senkinek sem volt kétsége afelől, hogy Andic fog a labda mögé állni. A debreceniek annyira nem vették komolyan, mivel sorfal sem állt össze, és Andic óriási erővel zudította a labdát az alsó sarokba. Tehát a végeredmény: 3-0.
VIDEOTON - Debrecen 3-0 (0-0) Gólszerzők: Lipták, Polonkai, Andic
Sikerünk természetesen a magyar internetes sajtót is bejárta. Néhány szalagcím a mérkőzésünkről:
www.nb1.hu: "Sóstó felett újra felragyog az ég"
www.pepsifoci.hu: "Komoly pofont kapott a Loki Fehérváron"
www.mlsz.hu: "A Videoton 3 góllal verte a Debrecent"
www.nso.hu: "A trónkövetelő nyerte a címvédő elleni csatát"
www.origo.hu: "Nagy pofonba szaladt bele a Loki Fehérváron"
/Kasza Zoltán/
|
|||
2009.10.25. 20:38 | |||
Vissza | Nyomtatás |