Megoldódott az edzőkérdés
Az FC Fehérvár ügyvezetése dr. Mezey Györgyöt kérte fel a vezetőedzői posztra a 2009/2010-es szezonra.
 

dr. Mezey György (született: Topolya, ma: Szerbia, 1941. szeptember 7. –) magyar labdarúgó-edző, mesteredző. Két alkalommal a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Edzői karrier:

Már 1965-ben elkezdett edzőként dolgozni a Keszthelyi MTK-nál, majd 1971-től a BVSC illetve a BVSC Sportiskola edzője volt. Első élvonalbeli klubja az MTK-VM volt, ahol 1977-78-as idényben harmadik helyezést ért el a csapattal. 1980-ban Mészöly Kálmán mellett a válogatott edzője, majd az utánpótlás és olimpiai válogatott vezetőedzője volt.
1983-tól a válogatott szövetségi kapitánya lett. A mexikói világbajnokság selejtező mérkőzéseit a válogatott meggyőző játékkal nyerte meg, egyedül a számunkra már tétnélküli, hazai Hollandia elleni meccsen kapott ki a csapat. Ezek után a válogatott nagy tervekkel vágott neki a világbajnokságnak, de az első csoport mérkőzésen megalázó 6-0-s vereséget szenvedett a Szovjetuniótól. Ezután Kanadát legyőzte 2-0-ra, de Franciaországtól is kikapott 3-0-ra és így 18. helyezettként búcsúzott.
1986 és 1988 között Kuvaitban dolgozott, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, illetve az El Yarmook vezetőedzőjeként tevékenykedett. 1988 végén egy rövid ideig ismét a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, mindössze 5 mérkőzésen át. 1989-90-ben egy finn klubcsapatnál dolgozott, majd Kaszás Gábor halála miatt a Videoton megüresedett kispadját foglalta el.
1990 és 1992 között a Bp. Honvéd vezetőedzője és az első idényben bajnoki címig vezette a csapatot. Ezt követően edzői munkát már csak ritkán és rövid időre vállalt: egy ideig a Vasas, majd 2003-ban az Újpest vezetőedzője volt.

2002-ben szerzett UEFA Pro licencet Magyar Labdarúgó Szövetség képzési rendszerében.


Sportvezetőként


1993 és 1998 között a BVSC labdarúgó-szakosztályának igazgatója volt, 1994-ben az NB I-es Liga elnöke.
1970 és 1973 között Testnevelési Főiskola Kutatóintézete Módszertani Osztályának labdarúgószakág vezetője volt. 1973 és 1977 között a TF Sportjátékok Tanszékének főiskolai adjunktusa, 1990-ben szerezte meg doktori címét, 1991-ben címzetes egyetemi docens lett.1996-ban a BVSC menedzsereként bajnoki második helyezést ér el csapata.

1985-től FIFA, 1993-tól UEFA instruktor, 1999-ben az UEFA JIRA, 2002-ben az UEFA klublicenc paneljének tagja. 2002-től a FIFA illetve UEFA hivatalos megfigyelője a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon.

2008-tól az FC Fehérvár sportigazgatója.

Edzőként eredményei:


MTK-VM magyar bajnokság 3.: 1977-1978
Bp. Honvéd magyar bajnokság bajnok: 1990-1991
mesteredző: 1982
az év labdarúgó edzője: 1985
az év európai szövetségi kapitánya: 1985

(Wikipedia - Extasee)

2009.07.01. 11:26
 
Vissza    Nyomtatás