Csizi a szűk keretben

Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte szűk keretét, amely a ciprusi felkészülési tornára utazik. Nagy örömünkre ennek a keretnek továbbra is tagja Csizmadia Csaba. Csizivel még a keretszűkítés előtt készítettünk interjút.
 
Mikor kezdtél el focizni?
 
1997-ben igazoltak le Marosvásárhelyre, az ottani másodosztályú csapathoz, igaz már előtte is fociztam.
 
Nevelőedzőid?
 
Mircea Ronea és Fodor János.
 
Mikor érkeztél Magyarországra?
 
2000 augusztusában érkeztem Kecskemétre. Marosvásárhelyen egy televíziós hirdetés alapján, erdélyi származású, magyarul jól beszélő gyerekeket kerestek. Kijöttem próbajátékra, ami sikerült. A Kecskemét 2000 UFK leigazolt. Itt játszottam egy évet az idősebb korosztálynál, ekkor voltam 15 éves. Majd kölcsönadtak a Kecskemét FC ifi csapatának, ahol szintén egy évet töltöttem el. Ezek után a megyei első osztályú Hetényegyháza felnőtt csapatában szerepeltem, majd visszatértem Kecskemétre a felnőtt csapathoz.
 
Milyen érzés volt elszakadni az otthonodtól?
 
Nem mondom azt, hogy könnyű volt, de azért tudtam így eljönni, mert előtte elég sok edzőtáborban voltam és megszoktam az egyedüllétet. A cél érdekében mindent megtesz az ember. Ráadásul, kellenek olyan szülők is, akik belemennek ebbe az egészbe. Nem minden szülő engedi meg fiának vagy lányának, hogy 15 évesen elinduljon a nagyvilágba. Bíztak bennem és Aput ismerve a céljaimért bármit megtesz.
 
Mi a különbség a román és a magyar labdarúgás között?
 
Igazából, amikor 2000-ben eljöttem, akkor semmi különbség nem volt a kettő között, egyforma szinten volt. Azért most látva a sajtóból és tévén keresztül, a román foci egy kicsit előrébb van, de anyagilag is jobban állnak, mint a magyar klubok.
 
Szerinted minek köszönhető, hogy ilyen fiatalon szinte Te vagy a csapat egyik legmegbízhatóbb tagja?
 
Amikor én kezdtem, olyan edzőim voltak, hogy tényleg azt mondták, hogy mindent meg kell tennem a pályán. Hála istennek fizikailag is sokáig bírom, ez a minimum, ez a dolgom, megteszek mindent, azért vagyok, hogy a közönséget szórakoztassam. Mindenki saját maga tudja, hogy mit csinál. Nekem ez a dolgom, ezt teszem.
 
Nagyon sokan csupaszív játékosnak is neveznek. Sajnos a mai világban kevés olyan játékos van, aki megfelelően kezeli a népszerűséget, illetve az elismeréseket. A mérkőzés lefújásáig küzdesz, hátvéd létedre nemegyszer sikerült már a sírból visszahoznod a mérkőzést. Minek köszönhető, hogy fiatalkorod ellenére az érzelmek és a hév nem visz magával? Azaz, hogy tudsz 2 lábon a földön maradni?
 
A munkának egyszer beérik a gyümölcse. Először dolgozni kell, és utána bárhova oda lehet érni, hiszen lehetetlen nem létezik, ezt tudjuk! Az az igazság, tényleg volt egy kis szerencsém is, mert amikor bekerültem a csapatba az első meccsen kezdőként számított rám Csertői Aurél. Lehetőséget kaptam és éltem vele. Utána próbáltam minden meccsen hozni azt az átlagot, hogy igenis megmutassam, helyem van a csapatban. Részben neveltetés kérdése is, mert ezt sokan mondták (csupa szív játékos) rám, de ez nem nagyképűség. Tudom honnan indultam el, hogy mennyit dolgoztam érte, egyszerűen nincs értelme, hogy nagyképűen viselkedjek, meg a pályán ne úgy dolgozzak, ahogy kell. Az Én karrierem függ ettől, bármelyik meccsen, bármikor úgy próbálok küzdeni, hajtani, hogy a csapat pozitív oldalát érintse. Igazából, nincs amitől nagyképű legyek, mert hiszen én is egy normális ember vagyok, teszem a dolgomat, nekem ez a munkám.
 
Milyen tanácsokkal látnád el a tehetséges fiatalokat?
 
Dolgozzanak, mert egyszer úgyis eljön az idejük, éljenek a lehetőséggel! Az edzettségi állapot nagyon sokat számít. Én tudom, hogy 13-tól egészen 16 éves koromig, milyen sok munkát végeztem el az ottani felkészültség meg az erőnléti állapot a tudás… stb. miatt. Ez befolyásolja a karriernek a jó részét, hiszen akkor szerzed meg azt a fizikai állóképességet, amit később tudsz használni. Azért én abban az időszakban rengeteget dolgoztam, amit sokan nem tudnak, a családom, a szüleim, az ottani barátok tudják, mert nehéz lenne azt leírni, amennyit én akkoriban dolgoztam
 
Küzdeni tudásból jelesre vizsgázol fordulóról-fordulóra a Vidiben! Gyerekek és a fiatalok szemében példakép is lehetsz Fehérváron, főleg ha itt maradnál. Mi a helyzet a mattersburgi csapattal?
 
Örülni tudok, ha már valakinek a példaképe vagyok, hiszen ez azért nagy dolog. Még akkor is, ha a legkisebb gyereknek is, mert ez dicsőség számomra, meg jólesik.
Nem voltam próbajátékon, szóban Németh Zolitól – a volt pályaedzőnktől -- hallottam, mert ott focizott. Így az Ő segítségével sikerült a tárgyalásokig eljutnunk. Egy videó felvételt küldtünk ki nekik, megtetszett és így alakult az egész. Azért sem kellett mennem próbajátékra, mert Udvardy Gyula már egy éve figyelte a játékomat és Ő a Mattersburg magyar képviselője!
 
Te szeretnél eligazolni, vagy a vezetőség döntése alapján, azaz most a klub is jól jár az eladásoddal?
 
A klub is jól jár, de én is szeretnék elmenni, persze nem azért mert, valami gondom lenne bárkivel vagy a csapattal. Előrelépés számomra egy új kultúrában futballozni, teljesen más a játék ott, mint Magyarországon. Nem félek egyáltalán, fel vagyok készülve rá, tudom, ha dolgozok és megteszek mindent, akkor úgyis helyem lesz az ottani csapatban is. Igazából ez csak munka kérdése, meg egy kis akarat kell, hogy minden sikerüljön. Nagyon jól érzem magam Fehérváron, ezer szívvel kötődök a városhoz, de ki szeretném próbálni magam külföldön is.
 
Mit hallottál a csapatról?
 
Két újságírótól hallottam erről a csapatról, akik kint voltak személyesen is. Azt mondták, hogy nagyonjó és szuper körülmények között fogunk edzeni és játszani is egyaránt.
 
Mi az álom és realitás szerinted? Melyik bajnokságban tudnád magad elképzelni?
 
Egy német első osztályú csapatba szeretnék eljutni. Akár mondhatnám álomnak is, de bármi előfordulhat az életben. Én akár Angliában is érzem, hogy meg tudnám állni a helyemet, de ezt nem nagyképűségből mondom, így érzem.
 
Milyen szívvel távozol Fehérvárról?
 
Megmondom őszintén nagyon-nagyon sajnálom, hogy elmegyek. A célom érdekében mindent megteszek, de nincs kizárva, hogy nem térek még majd vissza valamikor.
 
 
Mire emlékszel vissza a legszívesebben az itt eltöltött időszakodról?
 
Azért sok mindenre vissza tudok emlékezni, ez első meccsre, amikor pályára léptem az NBI-ben. Ez a Zalaegerszeg – Videoton (0-0) mérkőzés volt 2004 szeptemberében. Erre nagyon szívesen emlékszem, hiszen ott kezdődött el úgymond a pályafutásom, ekkor 19 éves voltam. Aztán az első gólom, amit a Győrnek rúgtam, ami egyben győztes találat is volt. Legfontosabb gól a Debrecen elleni, amikor bejutottunk a döntőbe, a második 11-es. A kupadöntő is remek emlék. A meccs előtt már éreztem, hogy nem veszíthetjük el. Meg amikor megláttam, hogy mennyi fehérvári szurkoló volt ott velünk ráadásul. Valahogy biztos voltam, hogy nem fogjuk elveszíteni. Amikor nálunk kimaradt a büntető, akkor is bíztam, hogy az ellenfélből is valaki hibázni fog. Hálaistennek bejött. Igazából, aki ezt nem éli át, az nem is tudja, hogy milyen érzés, egyszerűen nem is lehet elmesélni. De mindenre szívesen emlékszek vissza!
 
 
Mit üzensz a szurkolóknak búcsúzóul?
 
Köszönök szépen mindent, amit kaptam tőlük, mert tényleg nagyon sok jót kaptam. Azt mondom, hogy az országban legjobb szurkolótáborunk nekünk van, és ugyanígy álljanak a csapat mellett mindig, mert megérdemlik. Remélem még vissza fogok jönni ide valamikor, és fogok még játszani a Vidiben.
Utólag még annyit szeretnék, hogy egy dolog bánt, hogy eligazolok, mert azt szerettem volna, hogy mivel Vidiben lettem első osztályú futballista, a Vidiből szerettem volna válogatott is lenni. De ez úgy néz ki, sajnos nem jön össze. Ettől függetlenül sok mindent köszönök a Vidinek!!!
 
 
Fáncsi Szilvia
 
 
 
 
2007.02.01. 12:17
 
Vissza    Nyomtatás