Utánpótlás értékelés: U-17 | |
U-17 Bekő Balázs Mikor vetted át ezt a korosztályt? 2005 nyarán vettem át a csapatot Tóth Józseftől, aki jelenleg az U-16-os korosztály edzője. Milyenek voltak az általános tapasztalataid a játéktudást, az edzettségi állapotot és a taktikai érettséget illetően? Az alap állóképességük nagyon jó volt, vannak kimondottan tehetséges, szépreményű játékosok a keretben, azonban szinte minden területen óriásit kell még fejlődniük. A taktikai érettségük a korukból adódóan nem volt még túl magas szinten, sajnos még a mai napig is van még mit csiszolni egy-egy játékrendszerben. Mi a csapat erőssége és gyengéje? Amikor átvettem a csapatot, elsődleges feladat volt a masszív védekező játék kialakítása, ami az első évben nagyon jól sikerült, hiszen rendkívül kevés gólt kaptunk, viszont a sérülések és betegségek sorozata miatt szinte nem tudtunk kétszer egymás után ugyanazon összetételben pályára lépni. Emiatt az elmúlt őszön sajnos pont ez lett a gyenge pontunk. A támadójátékunk kimondottan jó volt, csak sajnos rengeteg gólhelyzetet puskáztunk el és így a kiélezett mérkőzéseken kénytelenek voltunk megelégedni az egy ponttal, sőt volt olyan alaklom is, hogy veszítettünk. Nagyon nagy erősségünk a labdabirtoklás, amiben az országban talán csak az MTK jobb nálunk, de mivel ez nem pontozásos sportág, így ezt nem jegyzik sehol. Viszont a játékosok egyéni fejlődése szempontjából ez nagyon lényeges elem. Mennyire erős a bajnokság, amelyben az őszi idényt követően a 12. helyen álltok? Igazából ennél a korosztálynál nincs eredménykényszer, így a tabellán elfoglalt helyünk sem mérvadó. Azt tudni kell, hogy az ország egyik legjobb góllövője (Lelkes Péter) az én játékosom, azonban tehetsége révén már az U-19-es csapat erőssége. Az ő pótlása nehezen megoldható feladat, így jó pár pontot nem tudtunk megszerezni emiatt. Sokkal fontosabb feladat, hogy a korosztály jó képességű labdarúgói minél többet fejlődjenek és minél hamarabb feljebb tudjanak lépni, hiszen a cél, hogy NB-I-es labdarúgót neveljünk belőlük. Nyilvánvaló, hogy a szereplésünk elmarad a várttól, de egy jó felkészüléssel és a sérülések elkerülésével ez a csapat képes a tavasszal a 4-6. hely valamelyikének elérésére is. Milyen ennek a korosztálynak a munkához való hozzáállása? Nagyon nehéz korosztály, hiszen a tinédzserkor kellős közepén vannak, így annyi impulzus éri őket az élet minden területén, így nagy feladat a figyelmüket 100%-ban a futball felé fordítani. Így nagy hozzáállásbeli különbségek vannak a játékosok között, de kisebb fegyelmező eszközökkel mindenki képes kihozni magából a maximumot. Fiatal edző vagy, miként sikerül megtalálni a közös hangot a játékosaiddal? Ezzel igazából semmilyen probléma sincs, hiszen teljes mértékben ismerik és elismerik a labdarúgásban elért eredményeimet és mivel korban közel állok hozzájuk, így nagyon közvetlen és szinte baráti munkakapcsolatban állok velük. Azt szoktam mondani nekik: A tisztelet az nem tegeződés vagy magázódás függvénye. Ebben ők maximálisan partnerek. Tapasztalhatjuk, hogy a mai gyerekek a példaképeiket elsősorban külföldiekről veszik. Így van ez nálatok is? Tulajdonképpen vegyes a kép, hiszen egy-egy bravúros megoldásnál nem csak Ronaldinho vagy Henry neve hangzik el, hanem Horváth Ferié, vagy akár Dvéri Zsolté is. Véleményed szerint mennyire jó az szakmailag, ha egy korosztályos edző a felnőtt korig viszi végig a csapatát, vagy az a jobb megoldás, hogy mindig ugyanolyan korú labdarúgókkal foglalkozik? Kisgyerekkorban mindenképpen lényeges a folytonosság, ezért 14 éves korig az a jobb, ha ugyanaz az edző viszi a csapatot, utána viszont maximum kélt éves ciklus az egészséges, mivel versenyző korban nagyon fontos, hogy többféle impulzus érje a gyerekeket, mert így tudnak lelkileg megerősödve felkészülni a profi pályafutásra. Jelenleg „A” licensszel rendelkezel. Tervezed-e magasabb edzői szint elérését, s ebben mennyire tud segítségedre lenni az FC Fehérvár? Mivel a szakmában még nagyon fiatalnak számítok, ezért jelenleg még a tanulás és a tapasztalatszerzés éveit élem, de úgy érzem, hogy mindenképpen szeretnék a jövőben a legmagasabb licensszel is rendelkezni. Ehhez úgy gondolom, minden segítséget megkapok a kollégáimtól és az FC vezetésétől és, ha mód és lehetőség nyílik rá, akkor a jövőmet is itt képzelem el. |
|
2006.12.01. 14:33 | |
Vissza | Nyomtatás |