Nyílt levél az MLSZ elnökének | |
Magyar Labdarúgó Szövetség Kisteleki István elnök Budapest, Kánai u. 314./24. 1112 Nyílt levél a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökéhez! Tisztelt Elnök Úr! A magyar labdarúgás jelen helyzetében már csupán pár ezer szurkoló van, akik nem törődve az ország stadionjaiban meglévő alacsony szintű infrastrukturális körülményekkel és az őket negatív értelemben érintő szabályozásokkal, mégis hétről-hétre megjelennek a mérkőzéseken. A 2006/2007-es bajnoki év elején ismételten engedélyeztetnünk kellett azon drapériákat és zászlókat, amelyeket már korábban is rendszeresen bevihettünk, s továbbra is be kívántunk vinni a stadionokba. A Videoton Baráti Kör Egyesület Székesfehérváron elsőként kezdeményezte azok nyilvántartásba vételét, s ez meg is történt a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, az FC Fehérvár Kft, illetve a Leo Security képviselőinek jelenlétében. A rendőrség részünkről három drapériát vett nyilvántartásba – egy piros-kék zászlót felirat nélkül, egy kisebb méretűt, amelyen a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület felirat szerepel, illetve egy nagyméretűt, amelynek felirata HAJRÁwww.VIDI.hu! – és ezekre a Közrendvédelmi Osztály jelenlétében rákerültek az FC Fehérvár pecsétei. Az őszi idény eddigi mérkőzésein – legyen az hazai vagy idegenbeli – a pecsétek ellenőrzését követően minden alkalommal bevihettük a drapériákat a stadionokba. 2006. november 11-én a Győri ETO FC – FC Fehérvár mérkőzés Tatabányán került megrendezésre, azonban az ott szolgálatot teljesítő rendőrök megtagadták az engedélyt, hogy azokat bevihessük a vendégszektorba. Kértük őket, hogy szíveskedjenek közölni, mi ennek az oka, ám csak annyit mondtak, hogy ezt kapták utasításba, mivel az MLSZ és a rendőrség pecsétjének is meg kell lennie, illetve külön írásos engedélyt is csatolnunk kell. Ekkor felvettük a kapcsolatot a székesfehérvári rendőrség illetékesével, aki megerősítette, hogy a korábbi nyilvántartásba vételi eljárást követően nem lehet akadálya a drapériák bevitelének, egyben kérte, hogy hadd beszéljen a helyi parancsnokkal. Erre nem voltak hajlandók a szolgálatot teljesítő rendőrök többszöri kérésünk ellenére sem. Ennek következtében egyesületünk elnöke – bár belépőjegyét megvásárolta – nem léphetett be a stadionba, mivel nála voltak a drapériák. A mérkőzést követően sikerült csupán találkoznunk a rendőri erők parancsnokával, aki kérdésünkre, hogy miért nem volt hajlandó a mérkőzés előtt a vendégszektor bejáratához jönni és tisztázni a nézeteltéréseket, csupán egy gúnyos mosollyal válaszolt. Pár perccel később pedig rendőri intézkedést foganatosított egyesületünk elnökével szemben, aki ennek során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A mai napon ismételten felvettük a kapcsolatot a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályával, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy számukra sem egyértelmű a jelenlegi szabályozás. Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről a szurkolók irányában semmiféle előremutató intézkedés már hosszú idő óta nem történt, valamint tekintettel arra, hogy a zászlók és drapériák stadionokba történő bevitelével kapcsolatban számunkra senki semmilyen formában alapos és írásos tájékoztatást nem adott, így ezúton követeljük Öntől és az Ön által elnökölt Szövetségtől az alábbiakat: 1./ Azonnal és haladéktalanul adjon ki egyértelmű tájékoztatást a stadionokba bevihető zászlók és drapériák engedélyeztetése ügyében (engedélyeztetési eljárás részletezése, felelősök kijelölése stb.)! 2./ Azonnal és haladéktalanul kötelezze a rendező sportszervezeteket, hogy azonos mérce alapján kezeljék a vendégszurkolókat! 3./ Teremtse meg annak feltételeit, hogy hatékony és érdemi érdekképviselete működhessen a szurkolóknak a Szövetségen belül! 4./ Teremtse meg annak feltételeit, hogy a vendégszurkolók a stadionokban emberi mércével is mérhető infrastrukturális feltételek között (büfé, illemhelyiség stb.) tekinthessék meg a mérkőzéseket! 5./ A társszervezetekkel közösen biztosítsa azt, hogy a szurkolót ne köztörvényes bűnözőként kezeljék a stadionokban, hanem egy szolgáltatás igénybevételéért anyagi ellenszolgáltatást fizető állampolgárként! 6./ A sportszervezeteknél kezdeményezze a vendégszurkolókat hátrányosan érintő -- a stadionbeli elhelyezéssel szemben aránytalanul -- magas jegyárak mérséklését, a diákok és nyugdíjasok számára kedvezményes áru jegyek biztosítását. Úgy érezzük, hogy a magyar szurkolói társadalom nem azt érdemli, hogy sorozatos megszégyenítés és megalázás érje, hiszen mi vagyunk azok, akik az Önök munkájának eredményeként egyre lejjebb süllyedő magyar labdarúgásért anyagi áldozatokat vállalunk. Éppen ezért kérjük Öntől, hogy szíveskedjen lehetőséget biztosítani arra, hogy a 2006. november 15-én Székesfehérváron megrendezésre kerülő Magyarország – Kanada válogatott mérkőzés előtt a Sóstói stadionban személyesen is átadhassuk jelen levelünket. Tisztelt Elnök Úr! A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület tagsága várja mielőbbi megtisztelő válaszát, egyben iránymutatását arra vonatkozóan, hogy vajon a válogatott mérkőzésre piros-fehér-zöld színű zászlókkal érkezők számíthatnak-e a belépés során – pecsétek hiányában -- akadályoztatásra. Székesfehérvár, 2006. november 13. Videoton FCF Baráti Kör Egyesület elnöke és ügyvezető elnöke |
|
2006.11.13. 11:11 | |
Vissza | Nyomtatás |