Kényes kérdések is elhangzottak a sajtótájékoztatón

A tegnapi mérkőzést megelőzően Gál László ügyvezető és Marijan Vlak, valamint segítője Hrvoje Braovic a sajtó képviselőit tájékoztatta a legfontosabb eseményekről, illetve a közeljövő várható történéseiről.

 

Gál László: Köszöntök minden jelenlévőt a mára meghirdetett rendkívüli sajtótájékoztatón. Szeretném megköszönni, hogy megtiszteltek bennünket azzal, hogy részt vesztek a tájékoztatónkon, bár az időpont sajtótájékoztatóra nem biztos, hogy a legszerencsésebb. Örülök annak, hogy ilyen szép létszámban képviseltetitek magatokat. Ezt annak tudom be, hogy a Fehérvár FC-vel edzői státuszával kapcsolatban megjelentek bizonyos találgatások. Gyorsan át is esnék a hivatalos közlésen: a pénteki naptól kezdve Marijan Vlak a vezetőedzője a Fehérvár FC Kft-nek 2008. december 31-ig. Asszisztense Hrvoje Braovic úr úgyszintén ezen időtartamig. A másik asszisztense természetesen Németh Zoltán és a kapusedzői feladatokat Ulbert Tibor látja el. A közös munka Vlak úr és segítőjével hétfőn délután kezdődik majd el előreláthatóan délután négy órakor. Ekkor kapcsolódnak be a munkába, a mai mérkőzést, amely Németh Zoltán vezetésével történik a VIP páholyból tekintik meg. A teljes beilleszkedésig Dragan Szekulics végzi majd a tolmácsi segítséget.

Vlak úr, szerződésének aláírását megelőzően szó esett-e arról, hogy mi a klub célkitűzése a csapat szereplését illetően?

Marijan Vlak: Amikor először beszéltünk az ügyvezetővel, akkor arról volt szó, hogy a csapat stabil tagja legyen az NB-1-nek. Maximálisan fiatalítani kell a csapatot, és a tavaszi szezon végére fel kell mérni, hogy kire lehet számítani komolyan. Az elsődleges feladat, hogy a klubon fel kell mérni, hogy kik azok a fiatal játékosok, akiket be lehet építeni a következő évben és eddig esetleg kevesebb lehetőséget kaptak.

Az új játékosokat illetően az utánpótlás csapatok is szóba jönnek?

Gál László: A Braovic úr munkáját illetően szeretnénk, ha gyorsabb átjárás lenne az utánpótlás csapatok és a felnőtt együttes között. Ez nem azt jelenti, hogy Disztl László nem az utánpótlás vezetésével van megbízva, de ha már itt tartunk, akkor bejelentem, hogy elindítottuk egy labdarúgó akadémia felállítását Székesfehérváron. Az ezzel kapcsolatos szakmai és adminisztratív feladatok elvégzésére szánt vezető Disztl László. Szakmailag ez azt jelenti, hogy szeretnénk az FC Fehérvár részvételével egy alapítványt létrehozni, szeretnénk egy iskolát indítani a labdarúgó és más sportágakban szereplő gyerekek részére, amely hatéves kortól specifikusan arra a sportágra szakosodna, amit a gyerekek végeznek. Ez az iskola egy 12 éves képzés lenne, az érettségivel történő kifutással. Mivel már aláírás alatt van a Kodolányi Főiskolával egy együttműködési megállapodásunk, ezért úgy gondolom, hogy az országben egyedülálló módon az általános iskola első osztályától a főiskolai diplomáig végig tudnánk vinni a tehetséges gyermekeinket, ha kell, kollégiumi ellátással. Ezt az alapozza meg, hogy Székesfehérváron és a megyében nem nagyon esett a labdarúgás ázsiója és egyre több gyerek jelentkezik futballozni. Ebben a megyében két olyan utánpótlás központ is alakult, amely Fehérvárnak komoly konkurenciája. Az egyik az agárdi, a másik pedig a felcsúti. Úgy gondolom, hogy egy ilyen klub, mint az FC Fehérvár, ebből nem maradhat ki és ezeknél a helyeknél szakmailag és feltételrendszert illetően sokkal jobbat kell kialakítani. Ennek a szakmai felügyelete lesz a Braovic úré, aki a horvát labdarúgó szövetségénél is dolgozott. Disztl László ennek a városnak emblematikus figurája, aki továbbra is vezeti az FC Fehérvár utánpótlás munkáját.

Lesz-e további változás a csapat keretében, küldenek-e el még játékosokat?

Gál László: Ez Vlak úr személyes kompetenciája, ebbe én nem kívánok beleszólni. Ez 100%-ig az ő felelősségük lesz. A célkitűzésünk továbbra is az, hogy fehérvári fiatalok kerülhessenek be a felnőtt együttesbe. Ez korábban is így volt, ezen nem kívánunk változtatni.
Egy héten belül a fehérvári klub többségi tulajdonosát illetően lesz bejelentés. A Vlak úr a szerződés aláírásaokor tisztában van e azzal, hogy ki lesz az új tulajdonos?

Marijan Vlak: A klubbal történő megállapodásnak nem volt tárgy a leendő tulajdonos személye.

Elterjedt a városban, hogy a klubnak horvát tulajdonosa lesz.

Marijan Vlak: Ezt először hallom, nem tudok róla semmit.

Szakmailag nem tartja visszalépésnek, hogy magyarországi klubhoz szerződött?

Marijan Vlak: Nem az a lényeg, hogy az ember hol dolgozik vagy kivel, Fehérváron minden adott ahhoz, hogy jó csapatot lehessen kialakítani. Egy a lényeg: a maximumot kihozni a teljesítményt illetően. Felgyorsultak a tárgyalások a szerdai kupameccset követően, nekem volt egy jóval kecsegtetőbb ajánlatom a fehérvárinál, de mivel szavamat adtam az ügyvezetőnek és nem vagyok olyan ember, ha valakivel megállapodtam, akkor azt felrúgnám, így ide szerződtem. Számomra nem a pénz az elsődleges, hanem hogy ebben a közegben minél jobb labdarúgás legyen.

Van minderre pénz?

Gál László: Van, sőt, ha a szakma úgy igényelné, akkor még több is lesz. Tudom, hogy van rá pénz, az, hogy milyen problémák vannak, ez mindig az öltözőből kiszivárgott információ. Én szeretném továbbra is magam ahhoz tartani, amit eddig mondtam és ez számonkérhető is tőlem. A klubnak nincsenek anyagi problémái. Nyilvánvaló, hogy a tulajdonos váltás vagy nem váltás időszakát éljük, ami bármely gazdasági társaságban bizonyos bizonytalansági faktorokat felszabadíthat, de Fehérváron ilyen szempontból megnyugtató a helyzet. Abban a pillanatban amikor úgy látom, hogy olyan gondok lennének, én volnék az első, aki összehívna egy sajtótájékoztatót és kijelentené, hogy kezelhetetlen a helyzet.

A szurkolók el lettek kényeztetve, hiszen kupagyőztes és bajnoki bronzérmes csapat meccseire járhattak. Kér-e türelmi időt tőlük?

Marijan Vlak: Valóban sikeres csapatot veszek át, és a hosszútávú célok ezek megismétlése. Azt nem lehet előre meghatározni, hogy ehhez egy vagy két hónap szükségeltetik, az biztos, hogy folyamatosan szeretném a játékot és az eredményességet minél magasabb szintre hozni.

Braovic úrnak volt-e már kapcsolata a magyar labdarúgással, illetve a másik pályaedzővel milyen alá vagy mellérendeltségi viszonya lesz, a mérkőzéseken melyikőjük ül majd a kispadon?

Hrvoje Braovic: Magyarországon még nem dolgoztam, de több európai országban foglalkoztam már a labdarúgással. Az a célunk, hogy jó és eredményes labdarúgás legyen Székesfehérváron.

Legközelebb már magyar nyelven tartja a sajtótájékoztatót Vlak úr?

Marijan Vlak: Ez érdekes kérdés, a Veszprémben dolgozó Zdravko Zovko hat éve nem tanult meg magyarul.
Gál László: Én voltam már olyan taktikai értekezleten, amit Vlak úr magyarul tartott.

Mennyi idő szükségeltetik ahhoz, hogy akklimatizálódjon és megismerje a csapatot? Ma például mit fog játszani az FC Fehérvár?

Gál László: Ma azt fogja játszani a csapat, amit Németh Zoltán és Ulbert Tibor megkövetel tőlük. Vlak úr a VIP páholyból vonhatja le a szükséges konzekvenciákat.

Marijan Vlak: A lehető legrövidebb időn belül szeretném az esetleges hiányosságokat megszüntetni, de ismétlem, az nem határozható meg pontos határnapig.

Látta már felvételeken játszani a csapatot?

Gál László: Ez nem probléma, hiszen minden szükséges felvétel a rendelkezésünkre áll, amit megtekinthet a szakmai stáb. Kapcsolódva a korábbi kérdéshez, sajnos a Magyar Kupából már kiestünk, de a máért nem szabad feláldozni a holnapot. A hosszútávú cél mindenképpen a bajnoki cím.

Milyen a hangulat a csapatnál?

Gál László: Ezt tőlük kellene megkérdezni, de én egyetlen hangulatot tudok elképzelni, ki kell menni a pályára és nyerni kell!

 

 

 


2006.10.22. 12:45
 
Vissza    Nyomtatás