SZÉGYEN!!! Gyirmót - FC Fehérvár 5-4 (2-1, 3-3) | |
Gyirmót SE - FC Fehérvár 5-4 (2-1, 3-3, 4-3) - hosszabbítás után Már a 3. percben a Vidi kapujába került a labda egy beívelést követően, ugyanis Sebők elvétette a labdát. Hét perccel később sikerült az egyenlítés, egy beadást követően Kuttor kotorta a hazaiak hálójába a labdát közvetlen közelről. Ekkor úgy tűnt, hogy simán hozhatjuk a mérkőzést, ugyanis az elkövetkező percekben 4-5 szinte 100 %-os helyzetet sikerült kialakítani, azonban minden esetben hibáztunk a befejezéseknél. Ez aztán megbosszulta magát, hiszen a lefújás előtt 20-22 méterről talált a hazai játékos a kapunk bal felső sarkába egy nagyszerű ívelt lövést követően. A második játékrészben szinte végig az ellenfél térfelén folyt a játék, de egy kontratámadást követően ismét hatalmas gólt kaptunk, 20 méterről szánta el magát lövésre egy hazai játékos, s a labda a jobb felső sarokba vágódott. Továbbra is próbálkozott a Vidi, de egészen a félidő végéig meddőnek bizonyultak a támadásaink. Ekkor aztán Kuttor másodszor is gólt szerzett, majd a 89. percben Julinho lőtt bombagólt, így a hosszabítás reményét legalább sikerült visszahozni. Minden piros-kék szurkoló abban bízott, hogy ekkor már kidomborodik a Vidi fizikai fölénye, ám nem így történt, két gyors kontrából újabb gólokat szerzett a Gyirmót, s ezekre Sitku közvetlenül a meccs vége előtt tudott csak válaszolni. Összességében elkeserítő volt látni, hogy a Magyar Kupa védője mennyire szenvedett a Gyirmót ellenében, s szégyenteljes teljesítmény, hogy a kupagyőztes egy mérkőzés után már kiesni kényszerült a következő sorozatból. Nem tett jót az eredmény a szurkolók és a játékosok hangulatának sem, természetes, hogy a csapatot ide is elkísérő fanatikusok keményen számon kérték a csapat teljesítményét. Elnézést persze egyik játékos sem kért... |
|
2006.10.18. 23:39 | |
Vissza | Nyomtatás |