Tabella
 
1. Honvéd 15  32
2. Vasas
15
 29
3. Kecskemét 15  27
4. Csákvár 15  27
5. Mezőkövesd 15  25
6. Karcag 15  24
7. Szeged 15  23
8. Tiszakécske 15  20
9. Ajka 15
 19

10.

Kozármisleny 15  18
11. VIDEOTON 15  15

12.

BVSC

15

 14

13. Budafok 15  14
14. Soroksár 15  13
15. Szentlőrinc 15  13
16. Békéscsaba 15  12
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Sopronban Komódi, Tímár és Várhidi Péter adott interjút
Ahogy azt már megszokhattuk, a Vörösmarty Rádió munkatársa az idegenben lejátszott mérkőzés után ismét a főszereplőket faggatta. Nagy örömünkre készségesen állt mikrofon elé a Videoton korábbi játékosa, a fehérvári közönség egyik kedvence: Komódi László, és a láthatóan letört védő és edző: Tímár Krisztián valamint Várhidi Péter.
 


Komódi László

2-0-ra nyert a Sopron korábbi együttesed ellen. Milyen érzés volt
a Videoton ellen pályára lépni?


Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert nekem lelkileg
sokat számított, hogy a Videoton ellen játszottam.
Sajnálom, hogy hamar megsérültem és le kellett jönnöm a
pályáról.

Soproni győzelemre számítottál?

Számítottam arra, hogy esélyesebbek vagyunk. Nagyon örülök,
hogy nyertünk, mert elég nehéz helyzetben vagyunk, ezért
mindenféleképpen kellett ez a győzelem.

A VIDEOTON szurkolók egy felirattal készültek erre a
találkozóra. "Komódi: szívünk egy darabja", olvashattuk.
Láttam, a szünetben odamentél a szurkolókhoz és a második
félidő kezdetéig beszélgettetek.


Az az igazság, hogy nem számítottam ilyen szép gesztusra a
részükről. Nagyon boldog voltam, hogy kitették ezt
feliratot. A félidőben üdvözöltem őket, mert a Videotonos
korszak egy olyan emlék számomra, amire én mindig örömmel
fogok visszaemlékezni.
------------------------------------------------------------
Várhidi Péter

A második félidőben egy egészen más Videoton jött ki a
pályára. Mi volt ennek az oka?


60 percig úgy éreztem, hogy az történt a pályán, amit
mi szerettünk volna, gólhelyzeteket dolgoztunk ki. A Róth
Feri a Dvéri Zsolttal társbérletben eldönthette volna a
mérkőzést már az első félidőben. Nem tudták ezt megtenni
és ahogy ez lenni szokott a Sopron helyzet nélkül tudott
vezetni. Ezután figyelmetlenségből kaptunk még egy gólt
és ezt követően már a Sopron játszott jobban. Összeesett a
csapat.

A mérkőzés végéhez közeledve már mindent megpróbált.
Kihasználta mindhárom cserelehetőségét, azonban így sem
sikerültfeljavítani a játékot, nem tudott fordítani a
Videoton. Talán egy picit motiválatlan is volt már a 2.
félidő végefelé.Mi erről a véleménye?


Nem motiváltsági problémát éreztem, mert küzdöttek a
játékosok. Az a probléma, hogy a futballt az ékek játéka
határozza meg. Ha az ékek rossz formában vannak, akkor a
csapat játéka nem tud megindulni. Nem a védelmünkkel, nem a
középpályás játékkal volt a probléma, hanem azzal, hogy az
előrefelé játékban a csatáraink nem úgy mozognak, nem olyan
labdabiztosak, amiből el lehet indítani a játékot.

Következő mérkőzés otthon lesz, Székesfehérvárott.Mit vár a csapattól?

Jó lenne már berúgni a helyzeteket és akkor nem lennének
gondjaink. Továbbra is az a véleményem, hogy nem a
játékunkkal van a gond, nem a szervezettségünkkel, hanem
azzal, hogy nem tudjuk befejezni a támadásainkat. Nincs
olyan minőségű játékosunk, aki a el tudná dönteni a
mérkőzéseket, és ez a legnagyobb problémája a Videotonnak.
------------------------------------------------------------
Tímár Krisztián

A 8. fordulóban a Matáv-Sopron együttese volt az
ellenfeletek és nem sikerült pontot szereznetek a Káposztás
utcában. Hogyan készültetek a találkozóra?


A győzelem reményében készültünk. Egész héten gyakoroltuk a
védekezésből támadásba való átmenetet. Úgy érzem, az első
félidőben többet birtokoltuk a labdát, mint a Sopron és a
félidő hajrájában megszerezhettük volna a vezetést. Sajnos
kihagytuk a helyzeteket és ez a második játékrészben
megbosszulta magát. Miután a Sopron gólt szerzett
kitámadtunk és sajnos kaptunk még egyet. Ezzel el is dőlt a
mérkőzés.

A 2. félidőben, az addig összeszedetten játszó Videoton
helyett egy teljesen más Videoton volt látható a
pályán.Hogyan láttad ezt belülről?


Úgy érzem, hogy miután a Sopron talált egy gólt, egy- két
ember feladta a mérkőzést és nem hitte el, hogy még
megfordítható az eredmény. Jobban kell akarni a győzelmet
és akkor talán eredmény is lesz.

A következő fordulóban a tavalyi bajnok látogat Fehérvárra.
Mire lehet képes velük szemben a Vidi?


Bízom benne, hogy elindulunk felfelé! Remélem, hogy otthon,
igaz zárt kapuk mögött, de sikerül kivívni a győzelmet.
Akkor talán elkerüljük a veszélyes zónát és felzárkózunk az
első 6-hoz.



2002.09.24. 08:12
 
Vissza    Nyomtatás