Új elnök a Sportbizottság élén | |
Gratulálok megválasztásodhoz. Azt kijelenthetjük, hogy nem lesz egyszerű munkád. Milyen alapelképzelésekkel vágsz neki a feladatnak? A város sportját két részre kell bontani. Áll egyszer az élsportból, ami dicsőséget és ismertséget hoz Székesfehérvárnak és támogatandó, valamint áll másrészről a diák, illetve tömegsportból. Mindkettőre ugyanakkora odafigyeléssel szeretnék lenni. Azt tudjuk, hogy a profi klubok vonatkozásában az előző közgyűlés egy ötéves időtartamú -- sportfinanszírozást érintő -- szerződést kötött, amin nem lehet és nem is érdemes változtatni. Ugyanakkor nyilván vannak olyan területek, amiket érintően tudunk ezen kluboknak is segíteni, kiemelten az utánpótlásnál folyó munka tekintetében. Lesznek javaslataim ezen a téren, de ezzel egy kicsit mág várni kell, hiszen a bizottsági tagok is újak, emellett meg kell ismernem a városi sportirodán folyamatban lévő ügyeket is. Erre a jövő héten sort kerítek és utána hallatni fogjuk a hangunkat. A bizottság tagjait már ismerjük, a külső szakértők kijelölésére később kerül majd sor. Mi a véleményed, mennyire lehet "könnyen" meghozni majd a döntéseiteket? A bizottság összetételét figyelembe véve biztosan tudunk majd konszenzusos döntéseket hozni annak ellenére, hogy természetesen mindenkihez más és más sprotág áll közelebb. Értelemesen gondolkodó emberekről lévén szó, ezeket át tudjuk hidalni. Minden sportnak az őt megillető támogatást meg kell adni. Ugyanúgy működik ez, mint a város más gazdasági területein, lokálpatriotaként kell viselkedni, a sport patriotájaként. A sportbizottság új elnöke milyen sportmúlttal rendelkezik? Gyermekkoromban futballoztam, kézilabdáztam, kajakoztam, termetemből fakadóan azonban a kosárlabdánál szóba sem jöhettem. Kispályás futballban Székesfehérváron és Tatabányán szerepeltem, jelenleg a tenisz tölti ki a sportéletem nagy részét, s emellett rendszeres uszodalátogató vagyok.
Székesfehérvár országosan híres sportváros. Véleményed szerint mennyire múlik ez a siker egy bizottsági elnök személyétől? Remélem, hogy semennyire. Az, hogy a sport sikeres-e, az egy nagyobb közösség összehangolt munkáján múlik, a sportvezetők sikeres tevékenységén, a sportolók jó munkáján. Mi megfelelő háttértámogatást kívánunk mindehhez nyújtani. Ez eddig is így volt, nyilván ezután is így kell ennek működni. A sportbizottság nem azért van, hogy a kluboknál folyó szakmai munkába beleszóljon, hanem azért, hogy ahhoz minden támogatást Székesfehérvár Megyei Jogú Város részéről megadjon. Én ehhez kívánom majd tartani magam. |
|
2006.10.16. 08:29 | |
Vissza | Nyomtatás |