Elégedett az MLSZ alelnöke | |||
|
|||
Alelnök úr! Számunkra rendkívül fontos, hogy 2012-ben hazánk, azon belül Székesfehérvár kiemelt, nemzetközi sporteseményt rendezzen. A jelenleg folyó szemle során az UEFA milyen szinten képviselteti magát? Elsősorban a technikai részeklet tekintik meg a vendégek, majd összefoglalót készítenek a végrahajtó bizottság számára, akik majd dönteni fognak a pályázat elbírálásakor. A Sóstói stadion és a kapcsolódó helyszínek bemutatása milyen színvonalú volt? Magas szintű volt és minden igényt kielégített. Úgy érzem, hogy a bizottság tagjai minden kérdésükre megfelelő választ kaptak és a terveink is, amelyek a fejlesztéssel kapcsolatosak, elnyerték a tetszésüket. Már a kérdések megfogalmazásából is lehet következtetni arra, hogy mennyire elégedettek a látottakkal, illetve a pályázatunkkal? Természetesen. Hangsúlyozom, hogy kérdéseikre minden formában megnyugtató választ tudtunk adni. Mennyire megnyugtató az UEFA számára, hogy magyarországi látogatásuk során két olyan stadionnal is találkozhatnak, ahol már elkezdődött a rekonstrukció? Ők erről nem nyilatkoznak. Mikor lesz a végleges döntés arra vonatkozóan, hogy kik rendezhetik a 2012-es EB-t? Idén december 8-án. Köszönjük! |
|||
2006.09.28. 11:40 | |||
Vissza | Nyomtatás |