Tabella
 
1. Honvéd 23 51
2. Vasas
24
52
3. Mezőkövesd 24 39
4. Kecskemét 24 39
5. Csákvár 23 36
6. VIDEOTON 24 35
7. Szeged 24 31
8. Karcag 24 31
9. BVSC 23
30

10.

Kozármisleny 24 32
11. Ajka 24 31

12.

Tiszakécske

23

27

13. Békéscsaba 23 22
14. Budafok 24 22
15. Szentlőrinc 24 20
16. Soroksár 23 19
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
A DVSC-TEVA otthon tartaná a kupát

A debreceni visszavágón másként játszunk majd, mint idegenben: támadóbb szellemben lépünk pályára, megpróbálunk minél több helyzetet kidolgozni a Fehérvár kapuja előtt és arra törekszünk, hogy kapott gól nélkül tudjuk le a meccset. Már az első összecsapás előtt is kihangsúlyoztam, hogy a Szuperkupa jelenti az igazi felkészülést a Bajnokok Ligájára, éppen ezért csütörtökön olyan játékot próbálunk prezentálni, amit a Rabotnicski ellen is be lehet vetni. Bízom benne, hogy külső körülmények most nem gátolják a szereplésünket, mivel Székesfehérvárott több játékos is hasmenéssel küzdve vállalta a játékot. Mindenképpen szeretném, hogy Ibrahim Sidibe is lehetőséget kapjon, hiszen már fizikailag jó erőben van a csatár, de a játékhiány még érződik rajta, ennek ellenére 20 percre beszállhat a Fehérvár ellen. Így nyilatkozott a mérkőzés előtt Supka Attila vezetőedző. 

 

Tervezett összeállítás:
Csernyánszki – Bernáth, Éger, Máté, Szatmári – Dombi, Vukmir, Sándor, Halmosi – Bogdanovics, Brnovics

(www.dvsc.hu)

2006.07.20. 11:00
 
Vissza    Nyomtatás