Csapatunk ismét fájó vereséget szenvedett, a mutatott játék alapján sajnos teljesen megérdemelten - ennél még a tavaly őszi mérkőzésben is több volt. Bár azt meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt időszakban túlontúl sok sérülés és betegség hátráltatta a felkészülést.   Képek a médiatárban.
tovább »
2006. 09. 30
 
Itt a kezdő együttes
Csertői Aurélt telefonon értük utol, hiszen a Vidi már úton van Debrecen felé. A vezetőedző az alábbi kezdőcsapatot jelölte meg az esti mérkőzésre: Sebők - Csizmadia, Fehér, Kuttor, Mohl - Lattenstein, Schwarcz, Farkas - Alumona, Sitku, Györök
tovább »
2006. 09. 30
 
Debrecen - FC Fehérvár szombat 18 óra
Szombaton Debrecenben vendégszerepel a Vidi. A csapat reggel 9 órakor indul a Sóstói stadionból, majd a civisa városban egy panzióban kerül so az ebédre és az azt követő pihenőre. Csertői Aurél még nem tudott csapatot hirdetni, ígérete szerint honlapunkat holnap délelőtt tájékoztatja majd a felállásról. A piros-kék szurkolók is elkísérik a csapatot, egy részük vonattal, a többiek pedig autókkal utaznak majd.
tovább »
2006. 09. 29
 
Trombózis, nyak-és térdsérülés, vírusos betegség
A ma délelőtti edzést megelőzően volt szerencsénk pár szót váltani Csertői Aurél vezetőedzővel, aki elmondta, hogy több sérülés és betegség hátráltatja a csapatot a felkészülésben. A betegség még őt magát sem kerülte el, jelenleg is megfázással bajlódik. Dvéri Zsolt már felépülőben van nyaksérüléséből, de a térdével továbbra is gondok vannak Koller Ákosnak és Julinhónak. Horváth Gábor is megjelent a mai gyakorláson felkötött karral, ami még egy-két hétig így is marad. Minden nap injekciós kezelésre jár a napi gyógyszeres kúra mellett.
tovább »
2006. 09. 29
 
Bozsik Péter a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Törökország elleni Eb-selejtezőre. A keretben nincs fehérvári labdarúgó.
tovább »
2006. 09. 28
 
Egyelőre nincs nyilatkozat
Honlapunk olvasói kérésének eleget téve megpróbáltunk interjút készíteni Gál Lászlóval a Fehérvár FC Kft ügyvezetőjével, aki megkeresésünket azzal hárította el, hogy üzleti titkok kötik, de október 3-án Kft taggyűlésre kerül sor, amely után sajtótájékoztatót tartanak majd az érdekeltek. Mindeközben megkezdte edzését a Debrecen ellen készülő csapat is, sajnos Julinhót nem láthattuk a pályán, mivel térdsérüléssel bajlódik, de a játékengedélye sincs még rendben. Koller Ákos közel fél órán keresztül rótta a pálya körül a köröket, ő térdműtétjére vár. Sajnos Horváth Gábor sincs még olyan állapotban, hogy látogathassa az edzéseket, illetve Schwarcz Zoltán is felöltözve nézte végig a gyakorlást.
tovább »
2006. 09. 28
 
AZ UEFA szemlebizottság székesfehérvári programja során készítettünk rövid interjút Nemes Ferenc úrral, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnökével.
tovább »
2006. 09. 28
 
Sikeres prezentáció
Az előzetes programnak megfelelően, pontban háromnegyed kilenckor landolt az a helikopter a nemrégiben átadott atlétikai pályán a Sóstói stadionban, amely az UEFA szemlebizottságát és a magyar küldöttséget szállította. Egy rövid sétát követően Kisteleki István és Gyárfás Tamás vezetésével a főlelátó második szintjének VIP helyiségében foglaltak helyet a vendégek, köztük Markovics úr a horvát szövetség elnöke is. Őket Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntötte, majd egy tíz perces prezentációra került sor, amelyben bemutatásra került Székesfehérvár sportélete és létesítményei. A polgármester úr kiemelte, hogy Fehérváron és vonzáskörzetében is nagyon szeretik a sportot és minden szurkoló várja, hogy 2012-ben városunk is helyszíne lehessen Európa legjobb válogatottjai küzdelmének. Ezután zártkörű megbeszélésre került sor, majd mindannyian Székesfehérvár belvárosába látogatnak, ahol megtekintik a Vörösmarty színházat, a Városházát, a Hiemer-házat és végül közös ebéden vesznek részt.
tovább »
2006. 09. 28
 
Vad II. lesz a játékvezető Debrecenben
Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának rendelvénye szerint a szombati Debrecenben sorra kerülő mérkőzésünket Vad II. vezeti majd. Asszisztensei Kelemen Attila és Vígh Tibor, míg a negyedik játékvezető Varga László lesz. Az ellenőri teendőket Huták Antal látja el.
tovább »
2006. 09. 28
 
Szurkolói est legközelebb október 5-én lesz
A Videoton Baráti Kör Egyesület értesíti a kedves érdeklődőket, hogy a legközelebbi szurkolói est a Tóváros Pizzériában október 5-én (csütörtökön) lesz. A tervek szerint ekkor Julinho és Bölcsföldi Viktor lesz a vendég.
tovább »
2006. 09. 27