Tabella
 
1. Honvéd 15  32
2. Vasas
15
 29
3. Kecskemét 15  27
4. Csákvár 15  27
5. Mezőkövesd 15  25
6. Karcag 15  24
7. Szeged 15  23
8. Tiszakécske 15  20
9. Ajka 15
 19

10.

Kozármisleny 15  18
11. VIDEOTON 15  15

12.

BVSC

15

 14

13. Budafok 15  14
14. Soroksár 15  13
15. Szentlőrinc 15  13
16. Békéscsaba 15  12
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Így látták az edzők
Disztl László: Gratulálok az Újpestnek a győzelemhez. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, földön tartottuk a labdát, és helyzeteket alakítottunk ki. Úgy vélem, mi uraltuk ezt a játékrészt. A második félidőben változatos játék alakult ki. Sajnálom, hogy olyan gólt kaptunk, amikor középen üresen maradt az ellenfél egyik játékosa - a mérkőzésen talán először. Ezeket a helyzeteket addig többször jól levédekeztük, ebben az esetben azonban lemaradtunk. Gratulálok a saját csapatomnak is, mert jól játszottunk. Nagyszerű mérkőzés volt, mindenki remekül szórakozott. Játékunkkal rászolgáltunk volna az egy pontra, talán többre is. Szentes Lázár (Újpest): Ez a mérkőzés nagyon fontos volt mindannyiunk számára. Az első félidőben nagyon masszívan játszott a Fehérvár. Látszott, annak tudatában lépnek pályára ellenfelünk játékosai, hogy ők vezetik a tavaszi tabellát. Kezdetben voltak hiányosságok a játékunkban - és a hozzáállásban is, eléggé görcsös volt a csapat. A második félidőben - bár ellenfelünk kétszer is a kapufát találta el - töretlenül mentünk előre, amiért dicséret illeti a csapatot. Ez a győzelem életben tartja a reményeket. A Vidi jól játszott, ezért is értékes a győzelem. Próbáltuk gyakrabban megjátszani, a széleket, és így a védők mögé kerülni. Bár nem volt még minden százszázalékos, de történt előrelépés. Sok munka vár még ránk, többek között a középpályás játékban is szükségesek még változások. Azt mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy a korábbi edzői stáb tagjainak köszönjük a munkát, mert ez a győzelem az ő sikerük is.
tovább »
2008. 05. 03
 
Újpest - FC Fehérvár 1-0
Végetért nagyszerű győzelmi sorozatunk. Hiába lőttünk 3 kapufát, Sándor Gy. találatával nem kis szerencsével tartotta otthon a 3 pontot fővárosi ellenfelünk. Újpest - FC Fehérvár 1-0 (0-0) Budapest, Szusza Ferenc stadion 5.079 néző Vezeti: Solymosi (Takács, Tóth) FC Fehérvár: Sebők - Lázár (Dajic 86.), Koller, Horváth G., Mohl - Simek, Farkas, Polonkai, Sifter - Sitku, Nagy D. (Dvéri 70.) Újpest: Balajcza - Regedei, Korcsmár, Böjte, Dudic - Hajdú, Sándor, Bozic, Vermes (Györök 57) - Foxi, Dourandi (Kovács 57.) Sárga lap: Farkas (33.), Dourandi (35.), Bozic (38.) Gólszerző: Sándor (83.) Képek a mérkőzésről.
tovább »
2008. 05. 02
 
Szentes Lázár (Újpest): - Amikor legutóbb Fehérváron jártam mérkőzésnézőben, láttam egy transzparenst, amelyen ez állt: „Mindenki Újpestre!”. Nagy a várakozás ellenfelünknél, vezeti a tavaszi tabellát, és masszív csapat. Nemes ellenfél lesz… Mi jó hangulatban, egészséges önbizalommal várjuk a bajnokit, mentálisan is felkészültünk erre a mérkőzésre.Disztl László: Arra számítok, hogy az Újpest erőteljes játékot próbál majd játszani. Nekik feltétlen győzniük kell, ha versenyben akarnak maradni a bajnoki címért, nagy a nyomás rajtuk. Mi az eddigi eredményeinkkel elértük, hogy nyugodtan játszhatunk. Bízom benne, hogy koncentráltságban jók leszünk és folytatni tudjuk a jó sorozatunkat.
tovább »
2008. 05. 02
 
Újpest - FC Fehérvár péntek 19 óra
Pénteken este a Duna Televízió kamerái és remélhetőleg nagyon sok fehérvári szurkoló előtt lépünk pályára a bajnokság jelenleg második helyén álló Újpest ellenében, a Megyeri úton. A liláknál edzőváltás történt, a múlt héten pedig pihentek, hiszen a Sopron elleni mérkőzésükre került volna sor. A hazaiak jelenleg hat ponttal gyűjtöttek többet, mint a Vidi, tizenkét góllal szereztek többet, mint mi, de néggyel többet is kaptak. A volt fehérvári közönségkedvenc, Mario Bozic ma már az ellenfelet erősíti, de minden Vidi fanatikus úgy gondolja, hogy holnap egyértelműen győzni megyünk Újpestre!
tovább »
2008. 05. 01
 
Újabb száz jegy az Újpest-meccsre
Miután elfogyott a lila-fehérektől kapott a 250db belépő, ezekután újabb 100 jegyet igényelt klubunk a péntek esti, Újpest elleni mérkőzésre. A jegyek ma, május elsején este 21 órától már kaphatóak a Mindig-Vár nonstop üzletben, Székesfehérváron (Prohászka út 67.).
tovább »
2008. 05. 01
 
"Bajban" vagyunk!
Már csak pár darab maradt azokból a jegyekből, amelyet a Fehérvár FC Kft hozatott Újpestről, s azok vélhetően a mai nappal el is fogynak. A Videoton Baráti Kör megpróbál eljárni a klub felé annak érdekében, hogy péntek délelőtt ismét lehessen kedvezményes jegyet venni.
tovább »
2008. 04. 30
 
Jól fogynak a jegyek Újpestre
Tegnap délelőttől lehet megváltani a fehérvári szurkolóknak a pénteki, Újpest elleni mérkőzésre szóló kedvezményes áru belépőket. Az oda-vissza út költségét is tartalmazó és 1.500.- Ft-ba kerülő tikettek több, mint fele már elfogyott, így jó esély van arra, hogy újabb adagot kelljen hozatni Székesfehérvárra. A jegyek a stadionban 15 és 18 óra között, míg a Mindig-Vár élelmiszer boltban (Prohászka u. 67.) éjjel-nappal megvásárolhatók.
tovább »
2008. 04. 30
 
Tegnap este tartotta a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület elnökválasztó közgyűlését. Mint köztudott, a korábbi elnök Horváth Győző márciusban lemondott posztjáról, ezért vált szükségessé az időközi választás megtartása. Az egyesületi tagok az egyedüli jelölt, Juhász László személye mellett döntöttek, így 2009. októberéig a korábbi alelnök lett az új elnök. Helyére a szavazás eredményeként Vid Péter került.
tovább »
2008. 04. 30
 
Újpestről nem lesz online közvetítés
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Vidi pénteki mérkőzéséről a www.videotonfc.hu nem ad online közvetítést.
tovább »
2008. 04. 29
 
A debreceni derbit is -- pénteken -- adja a TV!
Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette a 28. és a 29. forduló pontos menetrendjét. A 28. játéknapon három, a 29.-en pedig két mérkőzés kerül képernyőre. Ennek alapján az Újpesti mérkőzésünkhöz hasonlóan, Debrecenben is pénteken játszunk, szintén a televízió közvetítése mellett. 28. fordulóMájus 16., péntekDVSC-TEVA - FC Fehérvár 19 óra (Duna TV)
tovább »
2008. 04. 28