Tabella
 
1. Honvéd 15  32
2. Vasas
15
 29
3. Kecskemét 15  27
4. Csákvár 15  27
5. Mezőkövesd 15  25
6. Karcag 15  24
7. Szeged 15  23
8. Tiszakécske 15  20
9. Ajka 15
 19

10.

Kozármisleny 15  18
11. VIDEOTON 15  15

12.

BVSC

15

 14

13. Budafok 15  14
14. Soroksár 15  13
15. Szentlőrinc 15  13
16. Békéscsaba 15  12
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Marko Andic a Vidié
Az eddig próbajátékon a Vidinél vendégeskedő Marko Andic információink szerint három éves szerződést kötött az FC Fehérvár együttesével. A játékos ma el is utazik korábbi állomáshelyére, hogy a papírjait elintézhesse. Vele minden bizonnyal a védelem jobb, illetve bal oldalán is számolni tud majd Disztl László vezetőedző.
tovább »
2008. 07. 16
 
Evezés után hétvégi mérkőzések
A Vidi játékosai egy jó hangulatú rafting túrán vettek részt tegnap Ausztriában, majd a hazaérkezést követően a Sóstói stadionban folytatódnak számukra az edzések. A bajnoki rajt előtti utolsó hétvégének szombatján a teljes keret mérkőzést játszik, az első csapat 18,30 órakor Eszék mellett az NK Osijek gárdájával, míg a második csapat 10 órakor a Felcsúttal mérkőzik meg. Az utóbbi mérkőzés is idegenben kerül megrendezésre, így a szurkolók a csapatot legközelebb majd csak augusztus 2-án, a Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzésen láthatják a Sóstón.
tovább »
2008. 07. 16
 
Disztl László hasznosnak ítélte a tornát
A szombathelyi felkészülési tornát követően Disztl Lászlót kértük rövid értékelésre. "Hasznosnak bizonyult ez a torna, két jó mérkőzést játszottunk, bár az első mérkőzés elején nem találtuk a ritmust és ekkor gyengébb teljesítményt nyújtottunk. Fáradtak a játékosok, de ebben a szakaszban ez teljesen természetes. Nagyszerű lehetőség volt éles játék közben is megfigyelni a próbajátékon lévő Andic teljesítményét. A jobb oldali védő posztján szerepelt, de korábbi csapatában 13 alkalommal balhátvédet is játszott, tehát mindkét oldalon használható. A mai napon megfigyelhettük három bajnoki riválisunkat is, így mindenképpen örülök annak, hogy részt vettünk ezen a megmérettetésen."
tovább »
2008. 07. 13
 
Harmadik helyet szereztünk Szombathelyen
A házigazda Szombathelyi Haladás ellen elszenvedett vereséget követően és a ZTE legyőzése után a harmadik helyet szerezte meg a Vidi az V. NB-I-es csapatok felkészülési tornáján Szombathelyen. A két mérkőzésen Disztl László lemérhette, hogy merre is tart a csapat a felkészülésben és lehetőséget adhatott a próbajátékon nálunk szereplő Andic Markonak. A torna döntőjét a hazaiak a Kaposvárral vívják.
tovább »
2008. 07. 12
 
Online közvetítés Szombathelyről
Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy a szombaton megrendezendő "NB-I-es csapatok felkészülési tornája", régebben Király Kupa küzdelmeiről honlapunk online tudósítást ad 14 órától. Ekkor a rendező Haladás gárdájával mérkőzik a Vidi.
tovább »
2008. 07. 11
 
Elkészült a televíziókkal közösen kialakított menetrendje a bajnokság első kilenc fordulójának. Eszerint két alkalommal szerepelünk majd a képernyőn, idegenben a Debrecen, illetve hazai pályán az MTK ellen. Az előbbi mérkőzés vasárnapra, míg az utóbbi pénteki napra került.
tovább »
2008. 07. 10
 
Ítélethozatal csütörtökön 13 órakor
A Fehérvár FC Kft tulajdonosi viszonyainak kapcsán az ÁMV Kft és a Terszol által indított perben a mai tárgyaláson jelezte az eljáró bíró, hogy 2008. július 17-én 13 órakor ítélethozatal történik.
tovább »
2008. 07. 10
 
Szombathoz egy hétre Eszéken lépünk pályára
Utazás, utazás, utazás. Buszra fel és buszról le. Lassan ehhez kell hozzászokniuk a játékosainknak, hiszen Ausztriában már kétszer voltak, s most érkeztek meg Szlovákiából. Három nap múlva irány Szombathely, majd rá két napra ismét Ausztria, s újabb öt nap múlva Horvátország lesz az úticél. Ekkor Eszéken játszunk újabb felkészülési mérkőzést, este 18,30 órai kezdettel.
tovább »
2008. 07. 09
 
FC Nitra - FC Fehérvár 2-2 (1-1)
Ismét 2:2-es döntetlent játszott a Vidi soros felkészülési mérkőzésén, a Nyitra vendégeként. Végig egyenrangú partnerek játéka folyt a pályán. s megosztoztak a találatokon a csapatok. Dvéri gólja szenzációs volt. Részletes tudósításunkat az online közvetítés menüpontra kattintva olvashatják szurkolóink.
tovább »
2008. 07. 09
 
Vagy online, vagy beszámoló
Amennyiben a feltételek adottak lesznek, úgy online közvetítés formájában tájékozódhatnak kedves szurkolóink a 17 órakor kezdődő, FC Nyitra elleni felkészülési mérkőzésünkről. Ha a technika nem lesz biztosított, akkor a meccset követően részletes beszámoló olvasható majd oldalunkon.
tovább »
2008. 07. 09