FC International - Videoton FC 3-3
Gólgazdag döntetlen
 
A www.vidi.hu tudósítása alapján. A teljes cikk az alábbi linken olvasható:
http://www.vidi.hu/index.php?nid=7032
 
 Együttesünk a Bozovic – Lázár, Milanovic, Horváth, Hidvégi – Gosztonyi, Farkas, Sándor, Polonkai – Alves, Nikolic összeállításban futott ki, s már a 4. percben megvolt az első helyzetünk: Alves középről szélre adott labdáját azonban Polonkai a kapusba lőtte. Helyzetekben aztán a későbbiekben sem volt hiány. A 10. percben Nikolics bombázott a kapu fölé, majd Alves próbálta bevenni a románok kapuját egy 20 méteres lövéssel, s ugyanezzel próbálkozott Horváth is. Az egyetlen találat aztán egy büntetőből született: a 44. percben kapunkra fejelt lövést Bozsovics megfogta, ám nagyjából ezzel egy időben Lázár kaszált el a tizenhatoson belül egy román játékost. A tizenegyesre Bozsovics jó irányba vetődött, ám a kezéről kipattanó lövést ellenfelünk értékesítette. Az első játékrész úgy zárult 0-1-el, hogy a románoknak különösebb helyzetük sem volt.
A második felvonásban aztán a Bozovic – Andic, Milanovic, Horváth, Hidvégi – Sitku, Szakály, Sándor, Polonkai – Lencse, Vujovic felállásban folytattuk a játékot. Kiegyenlítettebb, összességében izgalmasabb 45 perc következett, bár ez annak is köszönhető, hogy vezetőedzőnk úgy döntött, visszaállunk a már begyakorolt, jól ismert régi játékunkra. Ennek ellenére a félidő első gólját ismét a románok lőtték az 54. percben. Alig egy perccel később Horváth révén a Videoton is sikeres volt: Szakály az oldalvonal mellől gurított le egy szabadrúgást, amelyet hátvédünk értékesített. Nem sokáig örülhettünk azonban. Egy szép, de sikertelen Lencse-helyzet után a kirúgást követően, Bozsovicsot átemelve szerezte meg az FC International együttese a harmadik gólját. Közben cseréket is eszközölt dr. Mezey György, Polonkai helyett Ponczók, Sándor helyett pedig Baracskai érkezett. A 68. percben aztán ismét faragtunk a hátrányból: Szakály beívelt szögletét, amely megcsúszott egy román védő fején, Vujovics kapásból a hosszú sarokba csavarta. Helyzet helyzetet követett, de a sikeres befejezés minden alkalommal egy hajszálon múlott. A mérkőzés utolsó percében aztán kezezés miatt ítélt büntetőt nekünk a játékvezető, amelyet Vujovics gyönyörűen helyezett a felső kapufa alá.
 
Szerdán az osztrák SV Josko Ried csapatával mérkőzünk.
2010.06.29. 00:29
 
Vissza    Nyomtatás