A fociláz egyre inkább kezdi hatalmába keríteni újra Székesfehérvárt. A Videoton FC felhívásának eleget téve csütörtökre már nagyon sok helyen díszelgett valamilyen piros-kék tárgy, relikvia.

Tegnapi napunk az immár szokásos EL meccsnapi készülődéssel kezdődött. Az Rbd kérésének eleget téve délelőtt a Videoton Baráti Kör néhány tagja is segített az esti koreográfia előkészületeiben a Sóstói Stadionban. Délután már egyértelművé vált mindenki számára, hogy ezen a kellemes őszi estén ismét megmozdul valami Székesfehérváron.

Az ultrák ismét csodálatos, egész stadionos koreográfiájának és több mint 10000 embernek köszönhetően fantasztikus hangulatban kezdődött el a tavalyi El-elődöntős portugál Sporting fehérvári vendégjátéka. Egy olyan mérkőzés kezdődött ahol egyértelműen mindenki a lisszaboni csapatot gondolta esélyesnek.

És jött a varázslat. A Vidi negyed óra elteltével gólt rúg Európa egyik elit csapatának. Hangrobbanás, még szerencse, hogy a stadion ablaki kibírták. Reméljük, hogy meg tudjuk tartani előnyünket!  Az emberek még el sem merik hinni, hogy vezetünk, amikor pár perc elteltével újabb gólt szerez csapatunk. Mi van itt? MI történik? 2-0 ide? A Sportin ellen? 20 perc alatt? Tenyerüket egymásba ütő emberek nem múló mosollyal próbálják elhinni, hogy kettővel vezetünk. Hihetetlen. Eltelik negyed óra és újabb gól. Micsoda? Megadja bíró? Biztos? Ez nem valami átverés show? Ez valóság?  Egymás nyakába ugró emberek ünnepelnek, ordítanak torkaszakadtából, hogy tudja meg az egész világ, hogy három (úristen, mennyi? három?) góllal vezetünk. Örömtánc a lelátón, mindenki ugrál, ismerős, ismeretlen egymás kezébe csap, csoda történik. Van aki csak mosolyogva ül és nem meri elhinni, hogy ez valóság. Csillogó szempárok, vörösre tapsolt tenyerek, hullámzástól fáradó ízületek és berekedt torok. Játszik a Vidi!  Szünetben még mindig hitetlenkedő emberek, örömmámorban úszó stadion. Sokaknak az jár a fejében, hogy ez elég lehet-e a végéig. Ha tudnánk rúgni még egyet, akkor eldől a meccs, ha kapunk egyet a második félidő elején, akkor még lehet idegeskedni. Kezdődik. Támad az ellenfél, mi javarészt védekezünk, de egy-két kontrából veszélyesek is tudunk lenni. Múlik az idő. Lassan, de múlik. Az ember nem tudja, hogy lassabban múljon, hogy ki tudja élvezni ennek a varázsnak minden pillanatát vagy gyorsabban, hogy minél előbb zsebbe legyen a három pont. Mámor, öröm, boldogság és az összes rokon értelmű szó kevés ahhoz, hogy kifejezze ezt az érzést. Nem rúgunk gólt, de nem is kapunk. Vége. Vége!!! Nyertünk!!! Magasban a kezek a pályán a lelátón és valószínűleg jó pár tv készülék előtt. Ünneplés, eufórikus hangulat, mindenki ünnepel. Csak maradjon meg ez a pillanat! És megmarad. Aki ott volt és átélte ezt a varázslatot, annak ez az este örökre megmarad az emlékezetében. Ünneplés a csapattal, tapsolástól már bizsergő kéz. Torok, amin már alig jön ki hang, de még vigadni akarunk! A lassan hömpölygő boldog tömeg ünnepel hazafelé, az egész város visszhangzik a „Hajrá Vidi”-től.

Lassan kezdjük elhinni. Megtudjuk, hogy a másik meccs döntetlen lett, így csoportjában második a Videoton. Ez egy tökéletes este volt.

Ma reggel nagyon sok ember mosolyogva és büszkén ébredt fel. Köszönet érte a Videoton vezetőinek, játékosainak, szurkolóinak! Érdekesség, hogy állítólag még a városközpontban is lehetett hallani a stadion hangját!

Egy dolog vet apró árnyékot a tegnapi napra, ez pedig egyik hátvédünk sérülése. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

A csapat egy csodálatos, felejthetetlen estét varázsolt a szurkolóinak. A Videoton ismét történelmet ír a futball évkönyvébe.       Aki nem volt ott velünk, az is jöjjön ki vasárnap a stadionba - ahol egy újabb fontos mérkőzés vár ránk - hogy egy újabb lehetséges futballünnep részesei lehessünk!

VP