A Vasas csapatát fogadjuk
Győzelmet várunk a Videotontól
 
 A 28. forduló nyitómérkőzésén lépünk pályára pénteken, 19 órakor a Sóstói Stadionban.
Ellenfelünk a Soproni Liga 11. helyén álló Vasas lesz, amely csapat biztosan nem adja meg magát könnyen, ugyanis mindössze 6 pont előnye van a kiesőhelyen álló Nyíregyházával szemben.
Sajnos az utóbbi két fordulóban lefékezett a "Vidi - vonat", hiszen mind az MTK, mind a DVSC legyőzte kedvenc csapatunkat és így lépéshátrányba kerültünk a bajnoki címért folyó versenyfutásban. Nincs mese, most már tényleg győznünk kell, hiszen ellenkező esetben még az ezüstérem is veszélybe kerülhet.
Az angyalföldi alakulat két játékosát is kiállították az előző fordulóban, így sem Hrepka, sem Dobric nem lép majd pályára Székesfehérváron. Őket Divic és Bakos pótolhatja, ugyanakkor letöltötte az eltiltását Remili és Kovács is a fővárosiaktól.
 
A Vasas utolsó öt bajnoki mérkőzésén egyedül a Debrecen otthonában kapott ki.
Vasas  -  Pápa      2 : 2     
MTK    - Vasas      2 : 3     
Vasas  - Honvéd    2 : 2     
DVSC  - Vasas      3 : 0     
Vasas  - Haladás    0 : 0 
 
A tavaszi 12 fordulóból 6 alkalommal végeztek döntetlenre, míg ősszel csupán egyszer. Szinte biztosan a zárt védekezést fogják alkalmazni pénteken is, hisz céljuk kimondatlanul is a szoros eredmény elérése és még a szurkolóik is azonnal aláírnák előre az egy pont megszerzésével járó döntetlent.
Gólokat kell rúgnunk, nincs mese! Hajrá Vidi! Mindent bele! Még van esély a bajnoki címre!
 
A mérkőzést Farkas Ádám dirigálja, segítői Kelemen Attila és Demeter János lesznek.
 
Tabellaparádé:
Otthon:
1   DVSC              14   13 0 1   37 : 14    39 pont
2   Videoton         13    9 2 2   23 : 7      29
3   ZTE                14    8 3 3   30 : 19    27
4   Győr               13    7 6 0   19 : 9      27
5   Újpest            13    9 0 4   25 : 19     27
 
Idegenben:
5   ZTE            13   5 4 4   21 : 19     19 pont
6   MTK            13   6 1 6   20 : 20     19
7   Honvéd       14   5 4 5   16 : 16     19
8   Haladás        14   3 4 7   15 : 24     13
9   Vasas          13   3 4 6   16 : 31     13
10   FTC           13  2 5 6   14 : 20     11
 
Tavaszi forma:
1   DVSC            12   10 0 2   33 : 14   30 pont
2   Videoton       12    7 3 2   19 : 10    24
3   Győr             12    6 6 0   17 : 8      24
4   ZTE              12    5 5 2   22 : 14    20
5   Honvéd         12    5 5 2   18 : 10    20
...
11   Kecskemét   12    3 5 4   18 : 20    14 pont
12   Vasas          12    2 6 4   14 : 18    12
13   Kaposvár      12    2 3 7   11 : 21     9
 
 
2010.05.12. 10:48
 
Vissza    Nyomtatás