A Megyei 3.osztály listavezetőjét fogadtuk | |||
|
|||
VBKE ifi - Agárd ifi 1-1 (1-1)
Feszült hangulatban indult a mérkőzés számunkra, de ennek ellenére sikerült megszereznünk a vezetést elég korán. Klein Norbert kiugrott és kapus kicselezése után az üres kapuba gurította a labdát. Pár percre rá Bicskei Richárd szerelte szabálytalanul az ellenfelét a 16-oson belül, ám a 11-est az eldőlő Rétfalvi lábbal hárította így maradt az 1-0-ás előnyünk. Nem sokkal később egy eladott labda bosszulta meg magát, a nem jól záró középpályán könnyen átlőtték magukat, majd az akció végén egyenlítettek. Második félidőben helyrerázódott a csapatunk és sokkal szervezetebb játékot mutattunk ám helyzeteink kimaradtak. Agárdiak eközben remek kontrajátékot mutattak be és minden pontrúgásukban ott volt a gólveszély, ám nem tudtak igy sem túljárni a hazai védelem eszén. Maradt az 1-1-es eredmény.
Mindenki mindent megtett a sikerért és ezért gratuláció illeti a csapat összes játékosát.
Összeállítás:
Rétfalvi Péter, - Bicskei Richárd(Penczer Zsolt), Boros László, Magyar Bálint, Balonyi Áron(Elek Gergő) - Rehova Péter(Azari Róbert), Bodó Gábor, Lévai Dávid, - Nagy László(Joó Gergő), Klein Norbert, Varga Zsolt
Gólszerző: Klein Norbert
Jók: Rétfalvi,Bodó Gábor,Nagy László,Klein Norbert,Varga Zsolt
Szerző: Rétfalvi Péter
VBKE - Agárdi Gyógyfürdő 1-16 (0-5)
A felnőtt csapat ellenfele toronymagasan kiemelkedik a Megyei 3. osztály mezőnyéből, hiszen legutóbb a harmadik helyezett csapatot verték 10-0 arányban. Szerettük volna megnehezíteni a dolgukat, de ez csak a mérkőzés egyes szakaszaiban sikerült.
Sajnos a mérkőzés legelején négy alkalommal is betaláltak, gyakorlatilag komoly helyzet nélkül. Nekünk viszont még a teljesen egyértelmű 11-est sem fújta be a kicsit indiszponált játékvezető, hiába ismerte el néhány vendégjátékos a büntető jogosságát. Minden kapuralövésből gólt értek el, így a félidő közepén kapust is cseréltünk. Felvettük a ritmust és harcossággal pótoltuk a tudásbeli különbséget. Az ellenfél játékosai eléggé sokat veszekedtek, még egymással is, biztos nehéz teher lehet minden fordulóban megalázni a fociszerető, ámde amatőr ellenfelet. Már azt hittük, hogy a rémálomszerű kezdést követően nem tudnak több találatot szerezni, amikor közvetlenül a félidő vége előtt berúgták az ötödiket.
A félidőben próbáltunk több poszton frissíteni, azonban ez csak részben sikerült. A félidő legelején még tartottuk magunkat, azonban az újabb gól mutatta, hogy ellenfelünk nem fog kegyelmezni. Az 58. percben az agárdiak négy játékost, gyakorlatilag"sort cseréltek", többek között Kriston Attila is elhagyta a pályát, az érkező friss erőt viszont már nem tudtuk megállítani. Sikerült egy becsületgólt elérnünk, azonban a mi cseréink inkább támadólag próbáltak fellépni, de korántsem akkora védőmunkával, mint a pályát elhagyó társaik. A folyamatos labdavesztésekből, az ellenfél létszámfölényes helyzeteket kialakítva, sorra szerezte találatait. A védősorunkból ketten is cserét kértek volna, de miután minden cserelehetőségünkkel éltünk, így sérülten kellett befejezniük a mérkőzést. A játékvezetésre ilyen mértékű vereségnél nem illik fogni semmit, de az ellenfél által elismerten nem kaptunk meg egy 11-est illetve 3-4 góljuk lesszituációból esett.
Viccesen hangzik, de lehetett volna 4-9 is az eredmény. Sajnos ebbe a nagyon csúnya eredménybe futottunk bele. Felejtsük el, a hétvégén Pázmándra látogatunk, mindenképpen javítanunk kell! |
|||
2010.04.18. 19:31 | |||
Vissza | Nyomtatás |