Dr. Dandé Sándornak köszönhetően, a 25 évvel ezelőtti madridi csodát olyan perspektívából ismerhetjük meg, ahogy eddig még soha. Sanyi bácsi ugyanis a helyszínen szurkolta végig a mérkőzést és az évforduló alkalmából megosztotta történetét a VBKE-vel és rajtunk keresztül valamennyi Vidi drukkerrel.

 

Dr. Dandé Sándor öt éve éli a nyugdíjasok mindennapi életét. Aki azt gondolná, hogy ez egyenlő a semmittevéssel az nagyot téved, ugyanis a 45 évig fogorvosként praktizáló Sanyi bácsi hetente két alkalommal (kedden és csütörtökön) délelőttönként barátaival ping-pongozik a VOK-ban, illetve a ház körüli kertet csinosítgatja. Óriási megtiszteltetés volt számunkra, hogy a 25. évforduló előtt pár nappal saját lakásában látott bennünket vendégül. Mi mással is kínálhatott volna bennünket, mint egy pohár nagyon finom spanyol borral – egyenesen Madridból, ugyanis mint kiderült, Sanyi bácsi fia néhány hete járt Spanyolországban. Még mielőtt megismerhettük volna vendéglátónk madridi élményeit néhány mondatban elmesélte, hogyan is lett Vidi szurkoló. Fiatalkorában Sándor Egyingen lakott és onnan járt be az akkor még a Berényi úton futballozó fehérvári csapat mérkőzéseire. 1975-től minden évben megvásárolja a csapat mérkőzéseire szóló bérletet. Ott volt többek között 1976-ban az Üllői úton azon a bizonyos Ferencváros – Videoton 1-1-es mérkőzésen is. A 80-as években szoros barátságot ápolt Májer Feri bácsival, aki akkoriban a székesfehérvári Vidám Park igazgatója volt. 1984-ben, miután a Vidi óriási meglepetésre kiverte a jóval esélyesebbnek számító Dukla Praha csapatát az UEFA-kupából, elhatározták, hogy ők bizony mindenhova követni fogják a csapatot. Álmukban sem gondolták volna azonban azt, hogy 1985. május 22-én ott lesznek Madridban. Május 8-án játszották az „odavágót”, és a 0-3 ellenére már a következő munkanapon megvették a repülőjegyet, belépőt és szállást magában foglaló tikettet. Mindezért nem sajnáltak fejenként 15 ezer forintot kifizetni. Csak összehasonlításképp Sanyi bácsi doktori fizetése akkoriban 3000 Ft volt. Mintegy 80 szurkoló repült Madridba az ország minden szegletéből. A játékosokkal egy napon, de külön repülőgéppel utaztak. Egy nappal a mérkőzés előtt érkeztek Madridba és a mérkőzés másnapján utaztak haza, ahogy a Videoton is. Az akkori politikai helyzet miatt biztosak voltak abban, hogy minden szurkolót alaposan „leinformált” a párt, de ez senkit nem érdekelt, hiszen senkinek esze ágában sem volt elhagyni az országot, csupán arra a rövid időre, amíg szeretett csapatuk, a Videoton megmérkőzik a világ akkori legjobb csapatával a Real Madriddal. Mivel Sanyi bácsi korábban csak az NDK-ban és Ausztriában járt külföldön, ezért amikor földet ért a repülőgép és kiszálltak, úgy érezte magát, mintha egy másik bolygóra érkezett volna. A spanyol emberek óriási szeretettel fogadták a Magyarországról érkező szurkolókat. Arra is volt idejük Sanyi bácsiéknak, hogy kicsit körbenézzenek Madridban, megtekintették például a Királyi Palotát, ahol igazi toledói kardot vásárolt magának, amit látogatásunkkor – ez volt az egyik legmeghatóbb pillanat – felajánlott a Vidi Múzeum számára.
A mérkőzés előtti este bikaviadalon is részt vettek, ami egy életre szóló élmény volt. A kommunikáció okozta a legtöbb gondot, mivel nem beszéltek egy közös nyelvet sem a spanyolokkal – Sanyi bácsi ugyan tudott németül, de akkoriban ugyanolyan nehéz volt Spanyolországban olyan embert találni, aki beszélt volna németül, mint olyat, aki érti a magyart. Puskás neve volt az igazi közös nyelv. Bizonyos vendéglátóhelyeken és a tömegközlekedési eszközökön is nagy kedvezményben részesültek a magyar drukkerek, miután elhagyta szájukat Puskás Öcsi bácsi neve.
A legfontosabb dolgokat kézjelekkel sikerült megértetni a másikkal. Leírhatatlan volt az a vendégszeretet, amiben a spanyolok részesítették a Vidi szurkolóit. És ugyanekkora tisztelettel voltak a madridi szurkolók a Videoton iránt annak ellenére is, hogy simán nyert a Real Székesfehérváron. Tisztelték a Videotont, hiszen a világ akkori legjobb csapatai ellen értek el sikereket. Sanyi bácsi a mai napig emlékszik az első madridi vacsorára, hiszen se előtte se utána nem evett olyan különleges ételt – a vacsora ugyanis rizses kagyló volt, és szavakkal nem lehet kifejezni mennyire ízlett mindenkinek.
Május 22. a nagy nap. Ünnepnap volt ez a hazai spanyoloknak, de ugyanúgy ünnepnap volt minden magyar focibarát számára. Köztük annak a néhány tucat szerencsés szurkolónak, akik a helyszínen tekintették meg a mérkőzést. A Vidi szurkolói a kapu mögötti szektorban foglaltak helyet. A csapatok bevonulásánál már „felrobbant” a stadion a hangzavartól, ezt fokozta a 8. percben a hazaiak javára megítélt büntető, Valdano 11-esét azonban Disztl bravúrral hárította. A hangulat egész mérkőzésen fantasztikus, leírhatatlan volt, a közel 100.000 néző nem csak a hazaiak szép cseleit, lövéseit jutalmazta tapssal, hanem a fehérváriakéit is. A mérkőzésen kétszer is Disztl kapujába került a labda, de mindkét alkalommal lesről született a gól, a hazai szurkolók egyik esetnél sem reklamáltak. A mérkőzés 86. percében Májer fantasztikus gólt lőtt, amit a madridi szurkolók is felállva tapsoltak meg. A mérkőzés lefújását követően a Vidi szurkolók mellett álló hazai drukkerek jókedvűen ölelgették a fehérvári szimpatizánsokat, sőt borral és kólával kínálgatták őket. Az egész stadion felállva ünnepelte az ezüstérmes Videotont, sok madridi tolakodott, hogy megérinthesse Disztlt, Májert, Wittmant, Csongrádit, Szabót és a többi fehérvári labdarúgót. Az érmek átadása után a fehérvári drukkerek sálakat cseréltek a hazaiakkal, és talán a legnagyobb elismerés az volt, hogy a cserét a hazaiak kezdeményezték. Volt olyan Madridi drukker, aki három sálat és egy nagy méretű Realos zászlót adott cserébe egyetlen Vidi sálért. Az a néhány madridi, aki Vidi ereklyéhez jutott, büszkén dicsekedett a piros-kék relikviákkal a stadion előtti téren, hazafelé menet.
A mérkőzést követően Sanyi bácsiék amikor visszaértek a szállodába, szembesültek ismét a spanyolok mérhetetlen vendégszeretetével és azzal a tisztelettel, amit a Videoton kiharcolt. A visszavágó után ugyanis a vacsorához minden asztal kapott ajándékba egy-egy nagyon jó fajta pezsgőt és gratuláló képeslapot, valamint kedvezményes áron fogyaszthatták el az ízletes vacsorát.
Másnap a csapattal egy időben, de külön géppel utaztak haza Sanyi bácsiék, akik egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak.