Tabella
 
1. Honvéd 16  35
2. Kecskemét
16
 30
3. Vasas 16  30
4. Mezőkövesd 16  28
5. Csákvár 16  28
6. Karcag 16  24
7. Szeged 16  23
8. Kozármisleny 16  21
9. Tiszakécske 16
 20

10.

Ajka 16  19
11. BVSC 16  17

12.

Szentlőrinc

16

 16

13. VIDEOTON 16  15
14. Békéscsaba 16  15
15. Budafok 16  14
16. Soroksár 16  13
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
A Haladás csapata következik

Csertői Aurél ismét Sóstóra látogat 

 
 Pénteken a Szombathelyi Haladás csapatát fogadjuk bajnoki labdarúgó mérkőzésen.

Ellenfelünk hétközben Magyar Kupa mérkőzésen 2-1 arányban nyert a a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban vitézkedő Győrszemere csapata ellen, a győztes gólt azonban csak az utolsó negyedórában tudta megszerezni pénteki vendégünk.

A Haladás vezetőedzője, Csertői Aurél a Magyar Kupa-találkozón nem számíthatott Lengyel Dánielre és Guzmics Richárdra, a két középső védő egyaránt lebetegedett.

Lengyel Dániel a hét elején már edzésre jelentkezett, s miután felépült, pénteken már játszhat is a Videoton ellen.

A szombathelyieknél viszont a Magyar Kupában bevetették a rutinos középpályásukat, Molnár Balázst, akinek ebben a sorozatban nem érvényes a bajnoki eltiltása viszont Fehérváron nem fog pályára lépni.
 

LABDARÚGÓ MK 3. FORDULÓ
 
GYŐRSZEMERE KSK–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–2 (0–1)

Győrszemere, 150 néző. Vezette: Becséri Dániel (Becséri Gergely, Szűcs László)
GYŐRSZEMERE: Takács N. – Szalai (Máj, 85.), Tóth G. (Regner, 72.), Baracskai, Barabás – Török (Makkos, 79.), Jäkl, Klement B., Herold – Sági, Germán. Edző: Makkos Tamás, Germán Ferenc
HALADÁS: Rózsa – Csontos, Korolovszky, Devecseri (Jagodics, 75.), Nagy Z. – Obrics (Kovács I., 63.), Simon A., Molnár B., Iszlai, Sipos N. – Fodrek (Rácz, 70.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Simon A. (0–1) a 16., Sági (1–1) az 55., Rácz (1–2) a 77. percben
 

MESTERMÉRLEG
Makkos Tamás: – Győzelemmel felérő eredményt értünk el, amely erőt kell, hogy adjon a bajnoki folytatásunkhoz.
Csertői Aurél: – Néhány rutinos játékosom tudása alatt teljesített, viszont a továbbjutás mellett örömteli, hogy fiataljaink lendítettek a csapat játékán.Néhány játékossal azonban mindenképpen el kell beszélgetnem - említette még Csertői, aki nem volt elégedett játékosaival.
"Meglehetősen felforgatott csapattal érkeztünk. Végig mi irányítottuk a játékot, ennek ellenére voltak páran, akiknek nem volt megfelelő a hozzáállásuk. Ez nem megengedhető, velük el kell beszélgetnem!"


A Haladás nem kezdte ezt a szezont jól, hat forduló után mindösszesen 3 pontjuk van 3-9-es gólkülönbség mellett. Ugyan Pápán egy kiállításokkal súlyosbított mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedtek, azonban a többi mérkőzésen egy végletekig védekező, "igazi Csertői-csapatot" láthatunk a zöld-fehéreknél - kevés kapott góllal.

Semmiképpen sem szabad lebecsülnünk Őket, jobb erőkből állnak mint a legutóbb Fehérváron vendégeskedő Szolnok gárdája. A papírforma jelenleg a Videoton győzelmét sejteti, és ha a fehérvári játékosok kitesznek magukért, akkor újabb győzelemnek örülhetnek a kilátogató nézők. 

 

Eddigi bajnoki mérkőzéseik:

2010-09-05 SZOLNOK   - HALADÁS    0 : 0     
2010-08-08 HALADÁS   - ZTE FC    0 : 0     
2010-08-14 KAPOSVÁR  - HALADÁS    1 : 0     
2010-08-20 LOMBARD PÁPA  - HALADÁS    5 : 1     
2010-08-28 HALADÁS   - PAKSI FC    1 : 2     
2010-09-11 KECSKEMÉT - HALADÁS    _ : _     
2010-09-18 HALADÁS   - HONVÉD    1 : 1    
 

 Emlékeztető:

 

NB I, 20. forduló:
Videoton - Haladás 4-2 (3-0)
Gól:
Guzmics (30. és 56., öngólok), Nikolic (36., 38.), illetve Tóth (74., 11-es), Oross (81.)

 

A Videoton háromszor talált be a 30. és a 38. perc között, mindhárom gólhoz Marko Andic kellett: az ő beadásából született Guzmics öngólja, majd kétszer is a szerb balhátvéd szabadrúgása után kipattanó labdát pofozta be Nikolic.

El is dőlt a mérkőzés, bár fordulás után három szombathelyi is gólt szerzett: Guzmics Richárd lőtt még egy öngólt (4-0), majd Tóth Péter büntetőt értékesített, Oross lövése pedig egy blokkoló lábon megpattant, majd a léc alá hullt (4-2). Tóth büntetőjénél a Videoton hat bajnoki után először kapott gólt.

 

Reméljük hasonló gólszüretet tudunk rendezni pénteken.

Hajrá Vidi!

2010.09.23. 09:49
 
Vissza    Nyomtatás