2009. október 21.
2 hete már nem jelentkeztem, de próbálok azért igyekezni!
 
Nos a válogatott szünet után már volt egy bajnoki mérkőzésünk, amit megnyertünk szombaton 3-0-ra és végigjátszottam a meccset, aminek nagyon örültem, hiszen végre a helyemen játszottam jobb hátvédben, mert legutóbb belső védő voltam, igaz szeretem minkét posztot, de ha választani kell jobbhátvéd, az az én kedvencem! Jól ment a játék nagyon nekem is és az egész csapatnak és sikerült felzárkóznunk most a többi csapat mögé, 4 pontal vagyunk már csak lemaradva a 2.-tól, és most hétvégén, vagyis pénteken megint itthon játszunk és szeretnék odakerülni a "helyünkre"! Összességében örülök nagyon, hogy újra visszakerültem a csapatba, és mint mondtam a munka mindig beérik, most már ebben a szezonban a 15-ik meccset játszottam, és még van hátra 4 bajnoki és 1 kupa mérkőzés mindenképpen, ha továbbjutunk jövö héten a kupában, akkor még 3 kupa meccs ebben az idényben! És azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minden hátralévő meccsen játszani akarok, ezért dolgozok!

Nos visszatérve a programra: pénteken az Inter Zapresic-t fogadjuk, jövő héten kedden utazunk Pulá-ba kupa meccsre az Istra ellen, és jövő héten szombaton a Rijeka-hoz! 3 meccs egy hét alatt!
Nagyjából ennyit a fociról, ami történt az elmúlt hetekben!
 
Válogatott: hát sajnos csak 4-ik helyen végzett a csapat, igaz ha a realitást nézzük akkor ez a realitás, de ha azt nézzük hogy az utolsó négy meccs előtt 4 ponttal a portugálok elött voltunk, úgy egy kicsit csalódás! De ami fontos, hogy újra megszerette a közönség a csapatot, és ezt jó volt látni, hiszen ha jól tudom minden mérkőzésen telt ház volt! És ebből kell kiindulni! Viszont azt nagyon sajnálom, hogy a Gera Zoli lemondta a válogatottságot, mert eddig ő volt az egyik legjobb futballista, akivel valaha is játszottam, és az én véleményem szerint nagyon hiányozni fog a válogatottból, mind emberileg mind futballistaként!
 
Más dolog ami az elmúlt hetekben történt velünk az az volt, hogy voltak nálunk a szüleim és nagybáttyám Székesfehérváron és nagyon jó hétvégét töltöttünk együtt! Voltunk Esztergomban a Duna-kanyarnál, fent voltunk a Bazilikában és utána átmentünk Visegrádra bobozni, ami hatalmasan jól sikerült, és jól éreztük magunkat!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hétvégén sikerült megnéznem az MTK-Videoton mérkőzést. Izgalmas kis mérkőzés volt, de ha a gólok számát nézzük, azt mondom igazságos az eredmény, hiszen 2-0-nál eldönthette volna a meccset az MTK, viszont 2-2-nél a Vidi nyerhetett volna! További sok sikert a fiúknak!
 
Tegnap este beszéltem Tudorral hiszen tudtam, hogy az Unirea Urziceni csapatában játszik és, hogy nem kezdő kapus, mert elmondása szerint, a fiatal kapus az első számú, és nagyon jó kapus, és így érti edzője döntését is! De amint az összefoglalót néztem akkor láttam, hogy ő van az Urziceni kapujában és hát-hát büntetőt is védett, ráadásul nyertek 4-1-re Rangers-ben! Gratulátam neki az este telefonon, éppen doppingvizsgálaton vett rész mert őt sorsolták ki! Mondta, hogy örül hogy a Videotonnak ilyen jól megy és hogy az első helyen van!

Üdv.Csizi
Oldal nyomtatása