Videoton FC - Haladás / MK 1-1

Utolsóként a Videoton jutott az MK-negyeddöntőbe

 
 

A Videoton házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Haladással, ezzel 2-1-es összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből.

 

 

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Videoton–Szombathelyi Haladás 1–1 (0–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. V: Szabó Zs.
Videoton: Danilovics – Heffler T., Juhász, P. Vinícius, Szolnoki – Pátkai, Simon Á. (Pölöskei, a szünetben) – Gyurcsó, Kovács I., Suljic ( F. Oliveira, a szünetben) – Feczesin (Rudolf, 86.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Haladás:
Rózsa – Schimmer, Fehér Z. (Jagodics M., 61.), Jánvári, Angyal – Medgyes, Nagy P., Batarelo (Iszlai, 80.), Gosztonyi – L. Martínez (Gaál, 59.), Ugrai. Vezetőedző: Mészöly Géza
G:
Feczesin (58.), ill. Ugrai (61.)
Továbbjutott:
a Videoton, 2–1-es összesítéssel

Ebben az idényben már negyedik alkalommal találkozott egymással a székesfehérvári és a szombathelyi gárda, és utóbbi a bajnokságban kétszer nyert 1–0-ra, a Vidi meg a kupamérkőzés visszavágóját várhatta egy nullás előnyből.
 

Érdekes volt az első félidő, mert az erősen „alsó kategóriás” iram ellenére 5-6 percenként érdekes jeleneteket, helyzeteket láthattunk mindkét kapu előtt. A szünetben Horváth beküldte Pölöskei Zsoltot és Filipe Oliveirát, a csapatok pedig mintha rájöttek volna, hogy itt két magyar élcsapatról van szó jóvoltukból, és elkezdtek úgy futballozni, hogy igazán jól szórakozzanak a nézők.

Egymást követték a helyzetek, csak most már percenként, és előbb Feczesin Róbert használt ki egy védelmi hibát (1–0), majd Ugrai Roland (1–1) vette be közelről az ellen kapuját. Szerencsére nem csökkent az iram.

A Vidi előtt adódott több helyzet, de rendre elmulasztotta a döntő csapás bevitelét a bajnok, amely éppen ezért igencsak izgulhatott pár veszélyes vendégkontránál – az eredmény már nem változott, a legjobb nyolc közé jutott a Horváth-alakulat.

Teljesen megérdemelten.

 
Horváth Ferenc: „Az első negyvenöt perc langyosra sikerült, nagy dolognak tartom, hogy egy rossz első félidő után változtatni tudtunk.  Összességében úgy érzem, hogy a két mérkőzés alapján megérdemeltem jutottunk tovább, hiszen Szombathelyen nyerni tudtunk, itt pedig a második félidőben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Igaz, a mai nap is csak egyszer találtunk be, de maga a játék a második játékrészben meggyőző volt. A szünetben elmondtam a srácoknak, hogy változtatnunk kell a játék ritmusán, különben nem juthatunk tovább. Ezt láthatólag megértette a csapat, mert teljesen más felfogásban játszottunk a meccs második felében.“
 
Mészöly Géza: „Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, de a szünetben azt kértük a játékosoktól, hogy próbáljanak élesebben, gólratörőbben játszani, mert ezt kicsit hiányoltuk addig. Ennek ellenére bent ragadtunk az öltözőben és öt-hat percig a Vidi több helyzetet is kialakított, a bekapott gól után viszont el tudtunk indulni előre. A végén még arra is meg lett volna a lehetőség, hogy kiharcoljuk a továbbjutást, ez nem sikerült – de azt is pozitívan értékelem, hogy az utolsó percekig harcban voltunk érte. Most sajnálhatjuk igazán a hazai meccset, mert egy otthoni 0-0 után most ott lehetnénk a következő körben. Mindennel együtt azt tudom mondani, hogy a csapat nagyon klasszul játszott, többen is éltek a megkapott lehetőséggel, készen állunk arra, hogy az utolsó öt bajnoki fordulót eredményesen vívjuk meg.“
 
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Videoton FC - Szombathelyi-Swietlesky Haladás 1-1 (0-0)
Továbbjutott: Videoton 2-1-es összesítéssel.

korábban:
Újpest FC-ZTE FC (II.) 1-1 (0-0)
Továbbjutott: az Újpest 6-1-es összesítéssel.
Csákvár (II.)-Ferencváros 4-3 (1-2)
Továbbjutott: a Ferencváros 7-5-ös összesítéssel.
DVSC-TEVA - Szeged (II.) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: Debrecen 3-0-s összesítéssel.
Soproni VSE (II.)-Nyíregyháza Spartacus (III.) 0-0
Továbbjutott: Nyíregyháza 4-1-es összesítéssel.
Kozármisleny (III.)-Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Továbbjutott: a Kozármisleny 4-2-es összesítéssel.
Inter CDF SE (BLSZ I.)-Tiszaújváros (III.) 0-1 (0-1)
Továbbjutott: Tiszaújváros 4-0-s összesítéssel.
MTK Budapest-Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)
Továbbjutott: a Békéscsaba 1-0-s összesítéssel.
 

Magyar Kupa, negyeddöntők:
2016. február 17.
Nyíregyháza Spartacus (NB III.) – DVSC-TEVA
Ferencvárosi TC – Videoton FC
Békéscsabai Előre FC – HR-Rent Kozármisleny FC (NB III.)
Újpest FC – Termálfürdő-Tiszaújváros (NB III.)

 

visszavágók:

2016. március 2.
DVSC – Nyíregyháza
Videoton – Ferencváros
Kozármisleny – Békéscsaba
Tiszaújváros – Újpest

2015.11.18. 23:07
 
Vissza    Nyomtatás