Sóstó megújul
Teljes városrészi rehabilitáció valósul meg
 
Szurkolói Fórumra várták az érdeklődőket csütörtökön este a Városháza Dísztermében. A Székesfehérvár Önkormányzata és a Videoton FC által szervezett tájékoztatón megjelentek a Sóstói Stadion újjáépítéséről kaphattak részletes információt, a tervezők pedig bemutatták a Stadion terveit. Ezen kívül szót ejtettek a bontás és az építés ütemezéséről, a stadionhoz kapcsolódó Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjáról.
 
 
 
A csütörtök esti Szurkolói Fórumon megjelentek minden részletre kiterjedő tájékoztatást kaphattak a 2016 áprilisában elinduló 11 milliárd forintos kivitelezésről, melynek keretében a legmodernebb kritériumoknak megfelelő, 14 000 néző befogadására alkalmas stadion épül fel Székesfehérváron. Ezen kívül számos fejlesztésre is sor kerül a városrészben, hiszen a projekt szervesen kapcsolódik a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentéséhez, amely 3 milliárd 850 millió Ft-os állami támogatással valósul meg.
 
Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte a csütörtöki eseményen, hogy egy minden székesfehérvári által nagyon szeretett létesítménytől búcsúzunk el a hétvégi Videoton – Paks mérkőzésen. „Reményeink szerint 2017 júniusára befejeződhetnek a Sóstói Stadion rekonstrukciós munkái, melynek köszönhetően a kor igényeinek megfelelően egy minden szempontból modern, multifunkcionális létesítmény várja majd az érdeklődőket. Nem véletlen, hogy hosszú előkészítő munkát igényelt ez a fejlesztés, hiszen nemcsak a stadion, hanem annak egész környezetének megújításában is gondolkodtunk. A 11 milliárdos beruházásra azt hiszem, méltán lehet büszke minden székesfehérvári. A város közössége úgy kapja meg ezt a létesítményt, hogy az Székesfehérvárnak egyetlen egy forintjába sem kerül. A stadion rekonstrukcióján kívül hatalmas jelentőséggel bír a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentése is, amelynek köszönhetően teljes városrészi rehabilitáció valósul meg. A nagyszabású fejlesztés során a meglévő parkolókat felújítják, valamint újakat építenek, mintegy 300 kerékpártárolót helyeznek ki, illetve pihenőparkot alakítanak ki a stadion és a Sóstó Természetvédelmi Terület között.” – mondta dr. Cser-Palkovics András, aki beszédében kitért arra is, hogy a sportszakmai tervezés a Videoton FC igényeit figyelembe véve, velük egyeztetve zajlott. Székesfehérvár polgármestere ezen kívül arról is szót ejtett, hogy szeretnék elérni, ha a Sóstói Stadionnal együtt valamennyi sportlétesítmény tulajdonjoga Székesfehérvár Önkormányzatáé legyen.
 
Kókány Győző, a S.A.M.O Kft. ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt két év tekintetében elmondható, hogy egy nagyon szép tervet sikerült megalkotniuk. Tizenhat hónappal ezelőtt, amikor a megbízást megkapták, egy olyan stadion megalkotását tűzték ki célul, amely teljesen különbözik a korábbi tervektől. Véleménye szerint a kitűzött célt maximálisan sikerült elérniük, ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges volt a kiváló együttműködés Székesfehérvár Önkormányzatával és a Videoton FC-vel is. Beszéde végén Kókány Győző kihangsúlyozta: az építési engedély és a kiviteli tervek is készen vannak, így indulhat a kivitelezés.
 
Burits Oktáv, a S.A.M.O. Kft. építész-tervezője a tervezési feladatokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy az új Sóstói Stadion UEFA 4-es kategóriájú lesz. Az összesen 14 000 néző befogadására képes stadion száz százalékban fedett lelátókkal rendelkezik majd, a futópályák megszüntetésével pedig az arénaszerű gondoskodik majd a kiváló hangulatról. Az impozáns létesítmény a környezettudatos és fenntartható „zöld” szempontrendszer maximális figyelembevételével épül fel. A tervezés során nagy hangsúlyt kapott emellett a családbarát, közösségi tér kialakítása, a gazdasági üzemeltethetőség, valamint a látogatói csoportok elkülönített irányítása. Az építkezés kapcsán elmondta, hogy a pálya mintegy 5 méterrel kerül közelebb a főépülethez, a lelátókaréj elbontásával pedig arénajellegű stadion jön létre. Burits Oktáv szót ejtett arról is, hogy a főépületnél a tető új külsőt kap, a lépcsőházakat elbontják és átépítik, továbbá a közlekedő maggal és gépészeti szinttel bővítik azt.
 
A csütörtöki szurkolói fórumon Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere adott hosszabb ismertetőt a megvalósuló fejlesztésekről. A csütörtöki eseményen arról beszélt, hogy a Sóstói Stadion bontási és kivitelezési ütemterve, valamint a Sóstó Természetvédelmi Terület Rehabilitációs Program, szakmailag és ütemezését tekintve is párhuzamosan működik majd. Már hétfőn reggel 08.00 órakor a Városgondnokság részére átadásra kerül a munkaterület a szombati, Paks elleni mérkőzést követően, melynek keretében több, mint 14 000 szék részben Székesfehérvár, részben Fejér megye sportlétesítményeibe kerül. Ezt követően kerülhet sor a lelátókaréj tényleges bontására, majd a kivitelezési közbeszerzés után (2016. január-április) a tervek szerint 2016 májusában elindulhat a kivitelezés annak érdekében, hogy 2017 júniusára le lehessen zárni azt.
 
A beruházás szervesen kapcsolódik a Sóstó Természetvédelmi Terület megmentéséhez. A grandiózus fejlesztéshez kapcsolódóan a stadion déli oldalán látogató központot alakítanak ki, kiállítóteret létesítenek két részre osztható „oktató” teremmel, amely a legmodernebb audiovizuális eszközökkel lesz felszerelve, emellett a stadion délnyugati oldalán 50 méter magas átjátszó állomás építenek, 30 méteres kilátóval. Mészáros Attila szót ejtett a kormány támogatásával megvalósuló Új város-rehabilitációs programról is, amely 2015 tavaszán indult, teljes egészében pedig várhatóan 2017 nyarára valósul meg. Mint azt Székesfehérvár alpolgármestere elmondta: A Sóstó Természetvédelmi Terület Székesfehérvár „zöld szíve”, melynek vízfelülete fokozatosan csökken, beavatkozás hiányában pedig megszűnne ez az egyedülálló természeti terület. A beruházás keretében Sóstón a mederkotrás és a vízpótlás megoldása biztosítja, hogy hosszú távon tudjanak tervezni a természetvédelmi területtel. A mederkotrás elvégzését követően a Basa-árok folyásirányának megfordításával tisztított szennyvíz biztosítja a tó vízutánpótlását. Székesfehérvár alpolgármestere azt is hozzátette, hogy a Sárkeresztúri út felöli játszóteret és közösségi épületet felújítják, az Északi-tó déli részén található Erdei iskola–sziget bővítésével a Vadmadárkórház kialakítására is lehetőség nyílik, felújítják a Zöldtanyát, emellett a Sóstói Stadion déli oldala felöl szabadidőpark és stég kerül kialakításra. A komplett városrészi rehabilitációnak köszönhetően számos olyan fejlesztés valósul meg, amely a közlekedés könnyítését szolgálja. A Hosszúsétatér, Homoksor, Vásártér, Széchenyi út, Szárcsa és Csíkvári utca által határolt területen utak, járdák, parkolók, sétányok kerülnek felújításra és kialakításra, a Csíkvári utat teljesen átépítik, emellett a Csíkvári körforgalomba direkt ágat is kiépítenek. Mészáros Attila végül örömét fejezte ki a nagyszabású tervek kapcsán, hogy a 3,8 milliárd forintos támogatatás részeként a Csónakázó-tó rehabilitációja is megtörténhet. Az projekt első ütemeként a tó vizének leeresztésével kezdődtek meg a munkálatok, a továbbiakban pedig a mederkotrást és a partfal-megerősítést végzik el.
 
A Videoton FC képviseletében Balogh Attila ügyvezető az építkezés idejére vonatkozó legfontosabb átmeneti állapotokról tájékoztatta az érdeklődőket. Elmondta: ebben a periódusban a bajnoki és a kupamérkőzéseket a felcsúti Pancho Arénában játssza a Videoton FC, az edzések azonban továbbra is a sóstói edzőpályákon lesznek. Ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy minél több drukker kíséri el a csapatot Felcsútra. Ehhez kapcsolódóan a Videoton FC ügyvezetője hozzátette: moderált jegyárakat és ingyenes buszjáratot biztosítanak a szimpatizánsoknak. Balogh Attila arra is kitért, hogy egyeztetés alatt állnak azzal kapcsolatban, hogy a következő szezonban melyik pályán játszhatja majd nemzetközi meccseit a piros-kék alakulat. További érdekesség, hogy a jegy- és bérletvásárlás változatlanul működik majd. Az ismertetők végén, az eseményen megjelentek tehették fel kérdéseiket az őket leginkább érdeklő témával kapcsolatban.
2015.12.10. 23:37
 
Vissza    Nyomtatás