Horváth Ferenc lett a vezetőedző!

Cél a nemzetközi kupaszereplés

 

 

Ezt is elmondta a bajnok Videoton FC kedden kinevezett új vezetőedzője szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján, aki arról is beszélt: nem a játékosállomány erejét tükrözi a tabellán elfoglalt helyezés.

 

Horváth Ferenc lett a labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton FC vezetőedzője.

A székesfehérvári klub honlapjának tájékoztatása szerint a Videoton korábbi játékosának a mostani szezon végéig szól a szerződése. A 42 éves tréner legutóbb az NB II-es Szigetszentmiklós, azt megelőzően pedig a Győri ETO FC csapatát irányította.

A francia Bernard Casonit augusztus 19-én menesztették a fehérváriak vezetőedzői posztjáról, azóta a csapatot megbízott trénerként a korábbi másodedző, Pető Tamás irányította.

A címvédő rendkívül gyengén kezdte az új idényt: előbb a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga selejtezőjétől búcsúzott, az OTP Bank Ligában pedig a szezon harmada, 11 forduló után négy győzelemmel és hét vereséggel csupán a hetedik helyen áll, bár az előző mérkőzésen 2-0-s hátrányt követően 3-2-re nyert a Puskás Akadémia ellen.

"Egy régi álmom teljesült azzal, hogy a Videoton FC vezetőedzője lettem. Sokat kaptam a klubtól játékosként, most szeretnék valamennyit visszaadni" - mondta a vidi.hu-n Horváth Ferenc, aki játékosként éppen a Videoton színeiben mutatkozott be az NB I-ben, még 1991-ben. Első fehérvári időszaka 1996-ig tartott, majd 2004-ben, másodszor pedig 2006-ban tért vissza a klubhoz. - "A Vidi keretét nagyszerű játékosok alkotják, a feladat, hogy ebből a keretből minél ütőképesebb csapatot rakjunk össze, és az idény végére elérjük a klub által kitűzött célokat."

Az új edző speciális helyzetnek nevezte, hogy a szerződése csupán hét hónapra szól, de hangsúlyozta, hogy ebben, a jövő májusig tartó időszakban szeretné a legjobb tudása szerint segíteni a klubot.

A Videoton FC sportigazgatója, Kovács Zoltán emlékeztetett rá, hogy Horváth Ferenccel együtt játszottak Újpesten és a válogatottban is. "Remélem, az akkori időkhöz hasonlóan, a mostani együttműködésünk is sikeres lesz! Biztos vagyok abban, hogy a játékosok jól fogadják majd, partnerek lesznek a közös munkában, és vele el tudjuk érni a céljainkat. Ezúton is szeretném megköszönni Pető Tamásnak és stábjának azt az áldozatos és kemény munkát, amit az elmúlt hét hétben végzett" - nyilatkozta Kovács Zoltán.

 

Bemutatkozó beszédében az új tréner úgy vélte, Magyarország egyik legjobb csapatánál dolgozhat, ahol a futballisták egyénileg kiválóak, ám csapatként nem funkcionálnak tökéletesen. Elsődleges feladatának nevezte ezért, hogy a játékosokból igazi csapatot formáljon, amire a bajnoki szünetben lesz lehetősége. Hozzátette: olyan játékosokat szeretne a pályán látni, akik "meghalnak a győzelemért és a Videotonért".

Horváth Ferenc kiemelte: a klub régóta a "szíve csücske", amelyhez komoly érzelmek kötik. Szerződése hét hónapra szól, de akár egyetlen találkozóra is vállalta volna a feladatot - mondta, hozzátéve: mindig is szeretett volna a Videoton edzője lenni, vagyis nagy álma teljesült. A tréner azt is hozzátette: szerinte a klub jelenleg nem azt a helyet foglalja el az OTP Bank Liga tabelláján, amit a játékosállománya alapján kellene.
 
Kovács Zoltán sportigazgató hangsúlyozta, hogy elsősorban külföldi szakemberben gondolkodtak, de az idő rövidsége miatt nem sikerült külföldi edzőt szerződtetniük. Megjegyezte, hogy Horváth Ferenc tökéletesen megfelel annak a profilnak, amit az edzőkeresés elején feltételként felállított, ráadásul komoly fehérvári kötődése van. Kérdésre válaszolva elmondta: nagy kihívás a szezon megmentése a rossz idénykezdet után, de az edző meg fogja oldani a feladatot. Amennyiben teljesíti a célokat, nagyban megnehezíti majd a vezetőség dolgát, mert a tréner konkrétan héthónapos projektre szerződött a klubhoz - tette hozzá.

A sportigazgató megerősítette, hogy a nemzetközi kupaindulás és a Magyar Kupa-győzelem a Videoton célja, de a "Fradit sem fogják békén" hagyni, még akkor sem, ha 19 ponttal áll előttük a táblázaton. Azt is közölte Kovács Zoltán, hogy az eddigi megbízott vezetőedző, Pető Tamás marad a klubnál és Szamosi Tamással közösen lesz Horváth Ferenc pályaedzője.
2015.10.07. 19:18
 
Vissza    Nyomtatás